Bőröndök

Életünk különböző időszakairól mindnyájan emlékképeket cipelünk. Képzeljük el, hogy ezeknek a képeknek fizikai manifesztációjuk van, és bepakoljuk őket „életünk bőröndjébe”. Vajon milyen szempontok szerint szortíroznánk a számunkra kedves momentumok közül?

Személyiségünkről sokat árulnak el az efféle gondolatkísérletek: amennyiben a bőröndbe főként meghitt, családi és baráti képek kerültek, úgy a hangsúlyt emberi kapcsolatainkra helyezzük. Ha sikereink, dobogós helyezéseink élnek bennünk a legmélyebben, akkor az individuumunk kibontakoztatása a szívügyünk. Ha preferenciáink optimálisak – ami meglehetősen szubjektív –, akkor az élet több területéről rakunk be a bőröndbe „sztárfotókat”. Vannak azonban olyan bőröndök, amelyek tartalmát jobb megsemmisíteni, vagy riasztó ellenpéldaként a magasba emelni, mint a kifordult értékrend mementóját…


Gyurkovics Tamás egy alternatív történelmi regénnyel debütált a kortárs magyar irodalomban, melynek címe Mengele bőröndje – Josef M. két halála. A történetből készült monodrámát a Spirit Színház színpadán Perjés János adja elő.

A színpadon gyors váltásokkal halad előre Mengele két élete. Az egyik a valós, amiben dél-amerikai bujkálása, álcázásnak gondolt feltűnéskeltése, az üldözöttek paranoiáján is áttörő nárcisztikus önreklámozása tárul a nézők elé. A másik a képzelt, melyben a jeruzsálemi bíróság előtt kell számot adnia tetteiről, és szembesítik a koncentrációs táborban végzett antihumánus kísérleteivel, mellyel megcsúfolta és többszörösen megszegte orvosi esküjét. Mengele, noha végig udvariasan viselkedett kísérleti alanyaival, valójában cseppet sem tisztelte emberi méltóságukat. Hírhedt ikerkísérleteit az 1500 ikerpárból mindössze csak 200 élhette túl. Amennyiben a kísérlet során az egyik ikertag nem élte túl a vizsgálatot, úgy a másikat megölette, hogy össze tudja hasonlítani boncolás után a szerveiket. Különböző betegségek hatását vizsgálta az ikreken, például úgy, hogy tífuszbaktériummal fertőzte meg őket, és a betegség különböző fázisaiban vért vett tőlük. Továbbá a szemszín mesterséges megváltoztatásával is próbálkozott, s mindezen kísérletek végső célja az volt, hogy a német nők minél több ikerpárt szüljenek. Mengele tehát nagyon is tisztában volt azzal a triviális tényszerűséggel, hogy „aki teleszüli a világot, azé a világ”. Ikerkísérleteinek egyes részleteit magával menekítette Dél-Amerikába, figyelmen kívül hagyva, hogy a táska tartalma bármikor lebuktathatja.

Mengelét egyrészt a nárcisztikus pszichopatákra oly jellemző arisztokratikus báj, karakán jellem és kíméletlen törtetés, másrészt a háború amoralitása juttatta teljhatalmú pozícióba. Békeidőben legfeljebb egy isten háta mögötti tanya hóbortos, úrhatnám felcsere lehetett volna, aki időnként feltörő kísérletezési kedvét legfeljebb az ürgeöntés vagy disznóperzselés közben élhette volna ki. A halál angyala mindvégig meg volt győződve önmaga tökéletességéről, a világot jobbá tevő kísérleteinek szükségességéről. Dél-amerikai száműzetése alatt az elfogásától való konstans félelem megtépázta a doktor idegeit, az állandó készenlét és környezetbe olvadás jelentős erőfeszítést igényelt a folyamatosan kitűnni akaró személyiségétől. Családja által megvetetten, öregen és magányosan érte a halál, szeretett hazájától távol. Eichmann sorsát ugyan elkerülte, ám bizonyos, hogy a lágerben szárba szökkent karrierjének gyors és határozott törését nehezen tudta elviselni.

Az előadás és a könyv második része egy alternatív valóságot kínál fel. A „mi lett volna, ha” feltevésű eszmefuttatások legfőbb buktatója, hogy a megváltoztathatatlan eseményekről való elmélkedések általában csak felesleges fájdalmakat okoznak, érdemi haszon nélkül. Gyurkovics művének második fele azonban közel sem haszontalan; a háború időszakának előhívása valós tanúvallomásokkal és visszaemlékezésekkel történik, melyek külső nézőpontokként szolgálnak az egyfős elbeszélésben. Az író nem foglal állást a könyv egyetlen pontján sem, ezzel átnyújtja a véleményalkotás és a konklúzió levonásának lehetőségét az olvasónak. A mű központi kérdése: mi a nagyobb büntetés egy nárcisztikus személyiség számára? Az emigrálással járó rejtőzködés, beolvadás a környezetbe, vagy pedig a nagy hírveréssel járó per és elítélés? Mengele minden bizonnyal az önmagába vetett töretlen hittel vonult volna a vesztőhelyre, hogy az újnácik vértanújaként érje a halál...

Noha az emberek jelentős része abban a tudatban él, hogy soha, semmi esetre sem oltaná ki egy másik embertársa életét, Philip Zimbardo és más kutatók kísérletei bebizonyították, hogy a hatalom érzete olykor teljesen megváltoztatja az ember személyiségét. Ez a felismerés ugyanakkor nem járhat az egyes torzult személyiségű emberek felelősség alól való felmentésével. Ellenben támogatja az újabb szörnyűségek megelőzését, ugyanis csak azt a veszélyt lehet elhárítani, amit jól ismerünk. Ha ismerjük személyiségünk gyenge pontjait, és felismerjük, hogy ezek akár a hatalommal való kegyetlen visszaélésnek is kedvezhetnek, akkor tudjuk hatékonyan meggátolni a jövőbeni tragédiák létrejöttét.


Szerző: Maár Melinda
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 6. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com