Láthatatlan falak

“A kedvencem az erkölcstan óra, mivel ott sokat beszélhetek a családomról és magamról” magyarázza lelkesen Virág, a bagi általános iskola negyedik osztályos tanulója. A fiatal lány két óvodás öccsét hozta a szombatonként tartott kiscsoportos foglalkozásra, akik nyolc társukkal együtt épp kifestőn színeznek különböző ételeket, melyek jók vagy rosszak a fogak épségének. Igaz Virágnak más időpontban lenne foglalkozása, de a mai napon ő is végig marad, szívesen segít a kisebbeknek a feladatokban, illetve az ezt megelőző orvosos szerepjátékban is lelkesen alakított doktornőt. A fiúk, akik között pár perce még heves konfliktus alakult ki a torokfájás terápiáit illetően (méz vagy orvosság), most egymás mellett ülve, nyugodtan satírozzák a gyümölcsöket és az édességeket. A nyugodt pillanatokban Virág szívesen oszt meg velünk is pár gondolatot magáról: kiderül, hogy a német órákat is nagyon kedveli, testnevelésen pedig inkább kidobózik kézilabda helyett.

Ezek a gyerekek annyiban különböznek egy átlagos gyerekcsapattól, hogy ők a bagi szegénytelep lakói, családjukkal mélyszegénységben élnek, sokszor kilátástalannak tűnő körülmények között. Ők azok, akikkel kapcsolatban gyakran olyanokra asszociálunk mint a “cigánybűnözés”, “megélhetési gyerekvállalás”, “cigányosztály” vagy “segélyen élősködők” és hasonlók. Ezek a média által propagált felszínes következtetések, féligazságok, rasszista megbélyegzések a telepi élet komplex valóságából kiragadottak, környezetüktől mesterségesen elválasztottak. Úgy torzítják a valós képet, hogy közben hátráltatják a mélyszegénység bonyolult problémájának a megértését, és láthatatlan falakat vonnak a többségi társadalom és a telepiek közé, ezáltal ellehetetlenítve a többségi társadalmat egy-egy ilyen telep megismerésétől, a telepieket pedig megfosztva a beilleszkedés lehetőségétől.



A BAGázsos önkéntesek ezeknek a telepi gyerekeknek tartanak értékteremtő, felzárkóztató foglalkozásokat az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) keretében. A gyerekek korcsoportonként különböző időpontokban vesznek részt a foglalkozásokon, amelyeket az egy-egy csoporthoz tartozó középiskolás és nagykorú (főleg egyetemista) önkéntesek terveznek meg és tartanak heti rendszerességgel. A kiscsoportosok foglalkozása két részből áll: először egy gondolkodósabb, leginkább valamilyen asszociációs játék, utána pedig egy kézügyességet fejlesztő feladat: színezés, rajzolás, origamizás. Ezek az alkalmak koncentrációt és agymunkát igényelnek nem csak a gyerekektől, de az önkéntesektől is: szükség van jó helyzetfelismerésre, kreatív problémamegoldásra és improvizációra, illetve fejlesztik is ezeket a képességeket.

Az IKSZ kitűzött célja kettős: a telepi gyerekek esélyegyenlőségének megteremtése, különböző alapkészségeiknek fejlesztése, ezáltal az óvodai, iskolai teljesítményeiknek a javítása, míg az önkéntesek esetében a társadalmi érzékenyítés és az említett láthatatlan falak lerombolása. Ezek mellett nem elhanyagolhatóak a hétről hétre előbukkanó rövidebb távú célok, kihívások és az előre nem várt apró sikerek, amelyek segítenek fenntartani azt a lelkesedést, ami miatt a program sikeresen működik már hatodik éve. Lenyűgözve tapasztaltam, ahogyan a fél éve még első ránézésre hasonló, aranyosan nyüzsgő gyerekek alakultak át a fejemben önálló személyiséggel rendelkező kis emberekké, ahogyan fokozatosan megnyílt előttem az egymáshoz fűződő kapcsolatrendszerük szövevényes hálója, a gazdag érzelmi világuk, ragaszkodásuk a családjukhoz, sőt hozzánk, önkéntesekhez is. Amellett, hogy a gyerekeknek értékeket adhatunk át, mi is tanulunk tőlük: tükörként állnak előttünk, sokat megtudhatunk a magunk elől is rejtegetett előítéleteinkről, félelmeinkről.


Szerző: Lőrincz Gergely
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 5. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com