Így szeretünk mi

…mintha örökké tartana. Aztán ott az életünk többi része, amit külön töltünk.” Különböző okai lehetnek annak, hogy külön töltjük: vagy szakítunk, vagy elveszítjük a társunkat vagy minket veszít el valaki.

Pár éve olvastam egy történetet egy ausztrál hegymászó házaspárról. A világ 7 legmagasabb csúcsát szerették volna megmászni, bizonyítva, hogy vegán életmódot folytatva is képes az ember ilyen mértékű fizikai kihívásra. Együtt vágtak neki a világ legmagasabb hegycsúcsának, a 8848 méteres Mount Everestnek. A nő 15 perccel a csúcsra érés előtt rosszul érezte magát, és megállt. A férfi megkérdezte a feleségét, hogy nem bánja-e, ha felmegy nélküle a csúcsra? A nő azt válaszolta, hogy nem bánja, menjen tovább. Miután megmászta a világ legmagasabb csúcsát, a férfi ezt nyilatkozta:

„Csak felrohantam és vissza. Számomra nem jelentett semmit az egész.”

Aztán a férfi, aki egyébként állatorvos, rájött, hogy a feleség azért van rosszul, mert magassági betegsége van. Szerencsére volt náluk oxigén és szteroid injekció, így hamarosan javult a felesége állapota. Leereszkedéskor azonban a nő hirtelen rosszul lett, és meghalt.

Az esetet sok szempontból lehetne elemezni, én egyáltalán nem szeretném. Viszont jól modellezi egy kapcsolat történetét. Az egymásra találás után a közös célok megfogalmazását és beteljesítését, majd a folyamatosan feltörő egyéni célokat. Az egyéni célok sokszor nagyon eltérőek, és nem ugyanabba az irányba visznek két embert. Olyankor elgondolkodunk, hogy a cél a fontosabb és az egyéni fejlődés vagy a kapcsolat? Néha, ha meghozunk egy döntést, nem látjuk előre, hogy az a közös út végét is jelenti egyben.



Sokszor nagyon nehéz együtt lenni egy másik emberrel. Azért is, mert a társunk látja és tapasztalja a legrosszabb tulajdonságainkat, és azt az arcunkat, amit másoknak nem szívesen mutatunk meg, és álarcok rejtik a külvilág elől. Ha látni akar a társunk, őszintén láthat minket, olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Azt is tudja, mikor csapunk be másokat vagy saját magunkat. Ez nagyon idegesítő tud időnként lenni. Olyan, mintha mindig ítélőszék előtt állnánk, és ha mi magunkkal nem vagyunk elég szigorúak, akkor mindig ott van mellettünk valaki, hogy emlékeztessen. „Kamuzol, haver.”

Ezek után ember legyen a talpán, aki nem gondolkodik el jó párszor azon, hogy miért is kell együtt lenni? Annyival könnyebb lenne az élet nélküle! És mennyivel nyugodtabb! Az utcán sétálva vagy a neten böngészve csomó kirakat kapcsolatot lehet találni, ami sokkal harmonikusabbnak tűnik. A másik kapcsolat mindig sokkal jobb, mert ők étterembe járnak, szórakozni a barátokkal, gyönyörű otthonuk van, ami mindig rendezett, minden olyan ideális. Ideje tovább állni, és keresni valaki sokkal jobbat, aki megérdemel minket, és akivel mi is ilyen ideális életet élhetünk - gondoljuk.

Nagyon nehéz azt mondani, hogy „maradok”, amikor rossz dolgok történnek, vagy nem érezzük jól magunkat, esetleg a társunk van nehéz helyzetben. Bármennyire szeretjük a másikat, az ember alapvetően önző. A túlélésre hajt. Ezen felül pedig minél több élményt és élvezetet keresünk. Elutazunk wellness hétvégére, külföldre, fesztiválra, koncertre, moziba megyünk. Egy élet alatt három másikat leélhetünk. Sokkal több értékes időnk van, mint régen volt az embereknek, és látszólag sokkal több minden történik velünk.

Az értékek megváltoztak. Nem nagy érték már az utazás, vagy eljutni külföldre. Elmenni színházba, vagy venni egy új kabátot. Banánt enni vagy csokit. Nem nagy érték már levelet kapni, vagy felhívni a szeretteinket. Nem akkora érték, ha valaki tanult ember és vannak gondolatai a világról. Nem nagy érték egy új film a moziban, vagy egy színházi előadás. Nem érték az írás, egy saját fényképezőgép vagy egy autó. Mit jelent az érték? Ebben a megfogalmazásban azokat a dolgokat, amiket megtisztelünk, nagy becsben tartunk és amelyért tennünk kell, hogy megszerezzük és megtartsuk.

Nem érték már egy kapcsolat sem. Hiszen a kirakat mindig arra emlékezteti az embert, hogy van jobb. Lesz jobb. Találhatsz jobbat! Számtalan lehetőséged van. Nem kell sokat tenned, csak regisztrálj, és tölts fel egy képet. Aztán húzol, mindenki húz, és egyszer csak behúzol valakit. Kényelmes, kockázatmentes, több ezer lehetőség vár rád és addig próbálkozol, amíg szeretnél. Racionális megközelítésben ez a tökéletes párkeresés. Biológiai szempontból még a szagminta is hasznos lenne, hogy a feromonokat is lehessen egyeztetni és genetikailag ideálisabb párosodások szülessenek...

Nagyon szerencsések vagyunk mi, huszonegyedik századiak, mert statisztikailag szerintem egyik másik korszakban sem álltak jobban a párkeresők, mint most. A találat szempontjából már más a helyzet, azt hiszem, nem állunk jobban, mint máskor. A kezdetben bonyolult képlet a végére nagyon leegyszerűsödik: vagy összeadás lesz vagy kivonás, és semmi nem marad. És közben újra és újra előjön a kérdés: a csúcsra együtt megyünk, vagy külön? Mi hozzuk meg a döntést, vagy az élet meghozza helyettünk? Ha van lehetőségünk meghozni, élünk vele?

Értékeljük most?



Szerző: Szabó Diána Lili
Illusztráció: Eugenia Loli
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 5. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com