A szomszéd fűje mindig zöldebb

Nem viccelek, Amszterdamban a fű még az éjszakai fényben is sokkal élénkebbnek tűnik. Mi ennek az oka? Úgy tartja a mondás (én is most hallottam először), hogy “God heeft de wereld geschapen, maar de Nederlanders hebben Nederland gemaakt” – azaz Isten teremtette a világot, de a hollandok hozták létre Hollandiát.

Kissé nagyzolásnak tűnhet, de tényleg rengeteg erőfeszítést fektettek és fektetnek mind a mai napig is saját kis világuk fenntartásába. Nem is annyira más nemzetekkel harcolnak, mint inkább a természet erejével, ugyanis a Hollandiát alkotó kéregdarabok kialakulásuk óta folyamatosan egyre mélyebbre süllyednek. Mára már az ország területének egyharmada tartózkodik a tengerszint alatt, ami 34 000 hektárnyi területet takar – az amszterdami vízmagasságmérő nullpontja a Balti-tengerhez képest 14 cm-rel van lejjebb (egy fél vonalzó!). Mivel senki nem szeretne egy újabb Atlantisz-történet szereplőjévé válni, így minden erejükkel azon dolgoznak, hogy megállítsák a merülést. Több stratégiával álltak elő az idők során, magasságokban és mélységekben is gondolkozva; magas dombokat emelve és mélységesen átgondolt gátrendszereket kialakítva, szélmalmokkal szivattyúzva vissza a tengerbe ezt a temérdek sok vizet.



Köszönhetően a sok víznek tehát tényleg minden egyes fűcsomó tündököl. Az utak menti szántóföldeket nem kerítéssel választják el egymástól, hanem csatornákkal (bőség zavara), és több a csillogó víztükör, mint a föld, ami valószínűleg nem a holland túlbuzgó öntözésnek, hanem az állandó belvíznek tudható be. Amszterdamban még a városi gyerekekre sem lehet ráfogni, hogy sosem volt közük vidékhez, hiszen a metró végállomásán majdhogynem ráléptem egy gémre, tátott szájjal bámultam egy tovatotyogó kacsát vagy éppen sirályszerű madarak tobzódtak körülöttünk.

A holland téli időjárásról a fifikás szó jut eszembe – bármelyik pillanatban eső, durván hideg szél. Hó nincs, csak lencsényi jéggömbök potyognak az égből. Igen, 2010 óta nem esett a hó, így amikor 2017-ben újra belelendült az időjárás, az egyetemek felmentést adtak az aznapi vizsgák alól, a munkahelyek felhívták alkalmazottjaikat, nehogy be merjenek menni dolgozni, ugyanis esik a hó. Pár nappal utazásom előtt pedig még 70 km/h-val hasító szél tombolt Amszterdamban, az embereket szó szerint elfújta a szél, keresztbetört esernyők tömkelege a kukákban, majd másnap plusz fokok és napsütés. A tegnap elfelejtve.

Milyen a holland nyelv? Mintha németül próbálnánk leírni az angolt, egy extra raccs hangadalékkal kiegészítve. Általában elég nehéz rájönni, hogy éppen angolul vagy hollandul beszélnek az emberek (a „krh” hang segít dönteni). Részben ennek, illetve a feliratozott filmeknek köszönhetően a hollandok kb. 90%-a tud angolul – habár magyar fejjel eléggé el tudják rontani az étvágyat, ugyanis az „u” betűt „ö”-nek ejtik, így a lunch kifejezés sajátosan ’löncs’-é válik, ami a löncshús emlékével nem igazán étvágygerjesztő.

Kissé Amszterdam fele koncentrálva jöttünk rá, hogy a holland bútorgyárak katalógusából valaki kitéphette a függönyt tartalmazó oldalakat. Egy kezemen meg tudom számolni, hány függönyt láttam. Még a tipikus holland kisvárosokban sincsenek kerítések, az ajtók egyenesen a lábadra nyílnak és olyan, hogy függöny, nem létezik – tehát az utcán sétálva pofátlanul bámulhatsz be ezernyi lakás családi életébe. Ez a folyamatos megfigyeltségérzés kísértetiesen hasonlít a Panopticon intézményére, egy olyan irányítási rendszerre, amit főleg börtönökben használtak. A formatervezésnek köszönhetően egy középső toronyból az őrnek a fogvatartottak mindegyikére rálátása nyílt, de a rabok nem láthattak be a toronyba (és általában nem is volt fent őrszem). Az őrizetesek viszont nem tudhatták, mikor figyelik őket, de a szemmel tartottság érzete arra ösztönözte őket, hogy folyamatosan úgy járjanak el, mintha épp őrajtuk pihenne a szem: ellenőrizték saját viselkedésüket – ez a tudat erejének megszerzése. Jeremy Bentham ezen elméletét kórházakra, iskolákra, szanatóriumokra is ki szerette volna terjeszteni... Ha nálunk Magyarországon nem lennének függönyök… nagyon sok ember viselkedne másképp. 



Visszatérve a házakra, mindenki ismeri a tipikus holland házakat: keskeny (és ferde…), magas ingatlanok, ahol a lépcsőházban annyi hely sincs, hogy a bútorokat felcipeljék, így a ház homlokzatán lévő kampóval kívülről, az ablakon keresztül költözködnek. Ennek a furcsa trendnek az az oka, hogy régen az alapján fizettek adót az állampolgárok, amennyi helyet elfoglaltak a házak az utcából. Kitüntetést érdemelne az a holland, aki a legminimálisabb adót fizette – mindössze egy darab ablak széles a lakáska.

Szinte magától értetődő, hogy egy süllyedő országban a főváros is vizes, homokos talajra épült, ezért a házak alá facölöpöket helyeztek (egy átlagos ház alá kb. 5-10 faoszlopot) – így Amszterdam összesen 11 millió cölöpön áll.

Szerencsére a fővárost nem fogja elsüllyeszteni a túl sok autó súlya – mindenki biciklizik. Hatalmas négyemeletes bicikli-parkolóházak, bicikli-mozgólépcsővel ellátott mélygarázsok mindenhol, és úgy egyébként is: bicikli, bicikli, bicikli. A főváros 800 000 lakosára 1 millió kerékpár jut, amiből bőven potyog a csatornákba is (főleg szeles időben). Becslések szerint évente 20-30 000 kerékpár gurul a csatornákba, és jó részük ott is pihen mindörökké, ámen.

Érdekes, hogy Hollandiában nem figyelhető meg a városokba való besűrűsödés, mellyel a vidékeket omladozó, munka nélkül kongó öregségre ítélnék. Épp ellenkezőleg, igyekeznek vidékre költözni és esetleg onnan ingázni be a nagyvárosokba. Nade ilyen közlekedéssel egy viszonylag kis országban ki ne döntene így? Az emeletes vonatok olyan sebességgel száguldanak, hogy az ablakon kinézve nem egyszer fogott el a félelem, és ’silence’ osztály is létezik egyes vagonokon, ahol indulatosan szólnak, még ha csak suttogni is merészelsz – a pisszegtető szabóervinisták számára ez egyenesen Paradicsom.

További fejlettségre utal, hogy a tömegközlekedés minden típusán chip-kártyával kell be- és kicsekkolni. Ha valaki elfelejt kicsekkolni egy buszról, aminek már hűlt helye, és nem sima turistás 2-3 napos kártyája van, hanem igazi kemény plasztikja, az foghatja a fejét, mert busásan meg kell fizetni a figyelmetlenséget. Emiatt mindenki nagyon lelkesen kártyázik – csak elképzelni lehet, mennyi utazással kapcsolatos adathoz férnek így hozzá. Az így szerzett információkat pedig felhasználják, és koncentráltan azon régiókat fejlesztik, amerre nagyobb a forgalom, az igénybevétel szerint alakítják ki a szolgáltatást.

Még a metró szagai is simulékonyan követik az utcák szagát – 10 méterenként megcsap a fűszag, az utcánkénti 3 sajtmúzeum és a fatulipán, fapapucs bukéja. Az andalgó tősgyökeres hollandokat már messziről felismerni, mivel az átlagmagasság a világon itt éri el csúcspontját – a nőknél 170, míg a férfiaknál 184 cm a megszokott. Az igazi hollandok egyébként nem hordanak sapkát, a kerékpározókon sehol egy kesztyű, és az is egy alapvető németalföldi mutató, ha a bokád csupaszon lengedezik a jeges szélben.

Képesek voltak az eredetileg fehér és lila répát Orániai Vilmos tiszteletére ’átszínezni’ narancssárgára, ami sokkal édesebbre és húsosabbra sikerült, így a világon ma már mindenki ezt a nemesítést teszi terítékre.

Annyira fontosnak tartották a harci kedv fokozását, hogy a németalföldi szabadságharcban a katonáknak jenevert (gin elődje) osztottak a hadtáp részeként – ez a ’holland bátorság’ kifejezés alapja, ami az ittas ember vakmerőségére utal.

Hát ennyire vakmerő ez a Hollandia.



Szerző: Farkas Zsuzsánna
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 5. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com