Manifesto?

Elvész az én népem, mivelhogy tudomány 
nélkül való. Hóseás próféta könyve 4:6

Alapvetően érdekel, hogy mások hogyan gondolkodnak (vagy nem gondolkodnak), notórius kommentolvasó vagyok, általában a 100-200 elkövetett hozzászólás sem rettent már el, amikor meglátok egy-egy „élesebb” vagy „ütősebb” szalagcímet. Néhány olyan egészségügyi téma és társadalmi attitűd következik, melyektől az utóbbi időben megállt a kezemben a kávésbögre. 

Előre kell bocsátanom, hogy az itt szemléltetett problémák esetében az, hogy az egészségnevelés és az egészségtudatosság csak a tehetősebb emberek hóbortja, csak az érem egyik oldala.



Jövő nyártól kellemetlen kérdéseket
tehet fel a háziorvos (HVG)


„…az űrlap az orvosi kérdések mellett lényegében egy szociológiai kérdéssort is tartalmaz, mert kitér a páciens munkaviszonyára, az életmódra (dohányzási, alkoholfogyasztási, étkezési szokások), hogy mennyire látja sötétnek a jövőjét, vagy hogy milyen korán kel reggel. Bár a nem direkt egészségügyi adatokkal kapcsolatban elvileg megtagadható a válaszadás, de ezt a lehetőséget csak a kérdéssor végén kínálja fel az űrlap.” 

Hogy ebből mi jön le egy laikusnak: „És ha nem válaszolok, akkor kapok egy injekciót és kinyírnak vele? Esetleg a továbbiakban nem írnak fel gyógyszert, nem utalnak kórházba, nem gyógyítanak semmilyen betegség esetén?” és „Ennek bizonyos kérdései azt hiszem érinti (és megsérti) a magán-élethez való jogot... amihez semmi köze nincs se orvosnak, se senkinek!”

Mi a valóság: Ezeket a kérdéseket egy normális anamnézis a világon MINDENHOL tartalmazza, persze a kórtörténetet már csak akkor vesszük fel, ha baj van... tényleg hülyeség kaput nyitni egy tudatosabb megelőzésnek. Pláne a holisztikus szemléletnek! (irónia)


Megváltoztatták a magas vérnyomás határértékét,
talán már az öné sem normális (HVG)

Milyen hatást ér el a cím? (Egy perces néma csendet kérek). Eredmény: megint kitalált valamit a gyógyszerlobbi-maffia, hogy több gyógyszert etessünk a lakossággal. Szó sincs arról, hogy prevenciós jelentősége lenne a szigorításnak. Bevezetés első sora: „Gyanútlan milliókat betegítenek 
meg? Akár így is – de nem csak így – értékelhető, hogy amerikai szív-gyógyászok egy tollvonással leszállították a magas vérnyomás határértékét.” 

Alcímek: „Agresszív kezelés” és „Nemrég még a 210/100 sem volt rossz”. Biztosan nem kellett volna olyan oktatási rendszert kialakítanunk, ahol van egészségnevelés, vagy olyan egészségügyi intézményrendszert, ahol az orvostársadalom kétirányú kommunikációt folytat a lakossággal?
Vagy van ilyen?


Bíróság előtt a szülők, akiknek gyereke
belehalt, mert nem kapott oltást (HVG)


Na itt még a címnél is sokkal árnyaltabb a helyzet. Hogy mennyire tragikus, az vitathatatlan. Nade hogy itt elsősorban a K vitaminról van szó, míg mindenki a vakcinákról cseréli dühösen az eszmét…? Erre persze ráerősít, hogy a cikkhez használt illusztráció intramuszkuláris oltást ábrázol... Egyébként a hatvanas évek óta adnak világszerte újszülötteknek K vitamint, magát a K vitaminhiány miatt kialakuló kórképet még 1894-ben írták le (újszülöttkori vérzékenység – váratlanul jelentkező vérzés az emésztőrendszerben, ecchymosis és agyvérzés jelentkezhetnek), a K vitamin jelentőségét a 30-as években kezdtük kapizsgálni.. Így az egyik kedvenc hozzászólásom: "Régen nem volt K vitamin és mégis itt vagyunk. Hogyan van ez?" Az idő valóban relatív, nade hogy a K vitamin, csak akkor létezne, ha tudunk róla... És ez a kognitív diszfunkció nem feltétlen az ő hibája!


Súlyos orvoshiány jöhet: a végzős orvostanhallgatók
40 százaléka külföldre menne (Szeretlek Magyarország)


Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány helyen láttam leírva azt a tényt, hogy szakorvoshiány, nem pedig általános orvoshiány van... Azt pedig konkrétan sehol nem láttam még leírva, hogy a végzett általános orvosok mondjuk 60 százalékának nincs is rezidens hely meghirdetve. (Próbáltunk utánajárni, hogy évente hány rezidens hely kerül meghirdetésre, az ÁEEK honlapján legutóbb cca. 250 hely volt fenn egy excel táblázatban országos szinten – ez keresztféléves meghirdetés volt, de úgy tudom, az első félévre sem szokás többet meghirdetni (meg persze marad is vidéken betöltetlen hely). Hány általános orvos diplomát osztanak egy évben a négy egyetemen? Államilag támogatott képzésben kb. 1000-et. Ha valaki tudja, hány rezidenshely érhető el egy évben, kérem, hogy írja meg nekem. Abba most bele sem mennék, hogy ki „milyen orvos szeretne lenni”. (Persze nem számoltam azzal sem, hogy nem mindenki akar klinikus lenni...) Nade ennyire nem?


Abszurdisztán: a kórházi vezetőknek
heti két jó hírt kell igazolniuk a kormánynak (HVG)


A legabszurdabb része, hogy a szektornak eszébe sem jutott eddig a pozitív kommunikáció? Vagy úgy ámblokk az egységes kétoldalú kommunikáció a „laikus” populációval. Csakhogy olyan korban élünk, az információforradalom korában, ahol a „splendid isolation” egyre kevésbé kellemes. Igen, vannak sikereink...


Ha megpróbálnánk megérteni azokat is,
akik minket nem értenek...

Ha a közoktatásban nincs egészségnevelés, akkor menthetetlenül a közegészségügyre hárul ez az óriási feladat és az ezzel járó felelősség. Sőt, kötelességünk. Kötelességünk, mert az egyénnek mind az egészséghez, mind az információhoz joga van. Az egészséghez való jog izolált „kezelését” is problémásnak tartom (itt majd egyszer el kell kanyarodnunk a holisztikus szemléletmód felé), az információhoz való jog dimenziófosztása viszont még ennél is önkényesebb (és kényelmesebb) „megoldásnak” tűnik. Itt elsősorban arra gondolok, hogy az információhoz való jog nem merül ki abban, hogy számomra hozzáférhetőek például az egészségi állapotomat meghatározó, illetve leíró tényezők, hanem az is hozzá tartozna, hogy a megkapott információhoz olyan „eszköztárat” vagy asszisztenciát kapok, aminek segítségével az információt képessé válok feldolgozni, és a feldolgozást követően informált döntést tudok hozni.

Miért fontos nekünk, hogy egy beteg informált döntést tudjon hozni? 
Compliance… orvos-beteg partnerkapcsolat… Hitelesség… 

Az államot nem csupán a szerencsésebb helyzetűek védelmére találták ki, hanem a rászorulók szükségleteit és érdekeit is szolgálnia kell (Bismarck). Vegyük már észre, hogy nem az egyén van az intézményért, hanem az intézmény az egyénért! Hogy mi vagyunk az állam, és az állam kötelessége az egészséghez szükséges körülmények biztosítása. Minden társadalomban vannak védekezésre képtelen csoportok, melyek leszakadása többek között a társadalmi közérzetet és megítélést is rontja. Szinte már az egészségügyi szempontból „laikus” populáció is védekezésképtelennek tekinthető, és abban sem vagyok biztos, hogy a szegénység kérdését leválaszthatjuk magunkról… az öregedését meg pláne nem, hiszen az időskorú emberek utolsó kapaszkodója sokszor az egészségügyi ellátásban van. Ez is közügy. Fel vagyunk erre készülve? És úgy emberileg?

Itt most körbe nézhetsz!
Az érem másik oldalán egy ördögien „jól” szegmentált társadalom van, és ennek a megosztottságnak a kialakulásához mi és „akik előttünk járnak” (Assassin’s Creed-es pun intended) aktívan és passzívan egyaránt hozzájárultunk, minimum szép csendben hagytuk elmérgesedni a helyzetet. Nincs egységes állásfoglalás, nincs hatékony szervezeti társadalmi felelősségvállalás (igen, úgy gondolom, hogy a társadalmi felelősség túlmutat az ember munkájába foglalt kötelezettségeken és feladatokon)… Egészséges társadalom csak egészséges egyénekből épülhet fel. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy az egészség nem merül ki a biológiai-pszichológiai dimenziókban? Ki mernénk mondani, hogy a szociális dimenziók nem a mi felelősségünk? Namertmostakkor döntsük el, hogy gyógyítunk vagy kezelünk… ha csak „kezelni” vagyunk hajlandók, akkor meg ne viselkedjünk úgy, mint az Atyaúristen, aki gyógyítana. (Meg egyébként se, mert minél tágabb a természettudományok iskolája, annál kevesebbet tudunk…) Vagy ha megüti a mércét, hogy „tudatlansága miatt pusztul a népünk”, (és ebben a mi tudatlanságunk is benne van!) akkor szólaljunk már meg, foglaljunk már állást, tegyünk már valamit… 

Befejezem most ezeket a köröket annak reményében, hogy lesz lehetőségünk folytatni, akár személyesen is, az egyéni felelősség és a társadalmi felelősségvállalás problémaköreinek boncolását… Szerintem ti is érzitek, hogy ez közös érdekünk. El kell kezdenünk hosszú távon és nem csak a gyors meg-térülést eredményező tevékenységekben gondolkodni.


Szerző: Fekete Aimie
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2018-ban a Szinapszis XIV. évfolyamának 5. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com