Miért felejtjük el?

Friss orvostanhallgatóként sokat hallunk orvosi kommunikációról, szociológiáról, bioetikáról. Az első években ezekhez a tárgyakhoz gyakran annyira beszűkül a hozzáállásunk, hogy csak egy plusz teherként, egy újabb kötelességként tekintünk rájuk az amúgy is küzdelmes tárgyak palettáján. Azonban, ahogy közelebb kerülünk az egyetem végéhez és a betegekhez, úgy gondolom, egyre inkább felértékelődik ezen tárgyak hasznossága és jelentősége. Nagyon nagy szerepe van, nem csupán a bemagolt élettan-bikém-anat és társainak, hanem a magatartástudományoknak is abban, hogy milyen gyógyítók leszünk.

Sok hallgatótársamtól, barátomtól hallottam, hogy azért választotta az orvosit, mert „segíteni szeretne az embereknek” vagy a „gyógyítás érdekli”. Na, jó, de hogyan? Annyira nagy dilemma az, hogy jól megtanuljuk az anatot, élettant, bikémet, farmakot és a többit (elnézést azoktól, akiket kihagytam), hogy közben nem igazán jut idő másra. Például arra, hogy azzal foglalkozzunk, hogyan szeretnénk gyógyítani. Milyen szemléletben, hogyan nyúlunk ahhoz a tudáshoz, amit az egyetemtől kapunk? Hogyan adjuk át ezt a tudást azoknak, akik nem tanultak hat évet az orvosin? Hogyan értsék meg azok az emberek is, hogy mi a lényege a betegségüknek, miért fontos a terápia, akik hiányos biológiai és orvosi ismeretekkel rendelkeznek?

A tájékoztatás elmaradt…

Nemrég műtötték az egyik családtagomat, daganatot találtak a vastagbelében. Hemicolectomia történt. Közben számos orvosnál megfordult vidéken és Pesten egyaránt. Szerencsére sikerült ismerős orvoshoz mennie, mert enélkül sajnos, hónapokat, vagy akár még több időt kellett volna várni a képalkotó vizsgálatokra, hogy kiderüljön, mi okozza nála a vérszegénységet. A műtét sikerült, a sebész csodálatosan eltávolította a vastagbél egy részét, nem volt semmi komplikáció. Maximum annyi, hogy fogyott tíz kilót a műtét után. Nyilván ez nem csak a beavatkozás, hanem a senyvesztő betegség következménye is. A családtagom a műtét után semmilyen tájékoztatást nem kapott arra vonatkozóan, hogy pontosan hogyan történt a műtét, mit távolítottak el belőle, mi követ-kezik ezután, mit ehet, mit ihat, hogyan kell változtatnia az életmódján. Kell-e változtatnia az életmódján?



Ez egy példa, de sajnos számtalan ilyen példa jut eszembe más ismerősöktől, a klinikai gyakorlatokról, ahol saját magam tapasztaltam a betegek kikérdezésénél, hogy sokszor fogalmuk sem volt arról, hogy milyen műtétjük lesz, miért műtik meg őket, milyen egészségügyi problémájuk van és mennyire súlyos az?

A kommunikációban mindkét fél érintett az orvos és a beteg egyaránt. Fontos, hogy akit tájékoztatunk, képes legyen befogadni és megérteni az átadott információt. De hogyan várhatjuk el valakitől, hogy megbízzon bennünk és kövesse a tanácsainkat, beszedje a gyógyszereket, hogyha nem mondjuk el neki miért? Ha azt sem tudja, mi a baja? Ha fogalma sincs arról, hogy mennyire súlyos az egészségügyi problémája? Ha nincs tisztában azzal, hogy miért, mire és meddig kell szednie a felírt gyógyszereket?

Sajnos hiába tanuljuk meg tökéletesen a jelátviteli útvonalakat meg a farmakokinetikát, ha nem tudjuk átadni a legfontosabb információkat a beteg nyelvén. Akkor az egész nem ér semmit, olyan, mintha kidobnánk a tudásunkat a szemétbe, és ahelyett, hogy másoknak segítenénk, csak a falnak magyarázunk. Elhangzik az első években az orvosi kommunikáció keretében, hogy hogyan is kellene a beteggel beszélnünk. A legtöbb tapasztalatot mégis a klinikai gyakorlatok alatt szerezzük. A klinikai gyakorlatok alatt kevés példát láttam arra, hogy hogyan lehetne jól csinálni. Pedig nagyon fontos lenne. Legalább annyira fontos, mint a dr az orvos neve előtt. Nélkülözhetetlen.

Az OECD 2015-ös mérése szerint a magyar diákok 27,5 százaléka funkcionális analfabéta. Egy funkcionális analfabéta el tudja olvasni a betűket és a szavakat, de nem érti, mit jelentenek, vagyis nem rendelkezik a minimális szövegértési készségekkel. A PISA-teszteket 15 évesek töltik ki, így akik ennyi idős korukban még azok, valószínű, hogy funkcionális analfabéták maradnak egész életükre. Ez azt jelenti, hogy ezekhez az emberekhez az egészségükkel kapcsolatos információ is nehezített úton jut el. Egy 2015-ben, reprezentatív mintán végzett, európai szintű egészségműveltség kutatás szerint, Magyarországon minden második embernek problémás az egészségértése.
Mit jelent, ha valakinek problémás az egészségműveltsége? Ez összefüggésbe hozható a rosszabb egészségi állapottal, alacsonyabb betegegyüttműködéssel és a gyakoribb hospitalizációval is. A problémás egészségértés nem csak a beteg egyéni problémája, hanem az ellátórendszeré, illetve az egészségügyi dolgozóké is. Az elégtelen vagy problémás egészségműveltség miatt ugyanis fölösleges orvos-beteg találkozások történhetnek, szükséges orvos-beteg találkozások elmaradhatnak, ami növeli a rendszer leterheltségét, és plusz kiadásokhoz vezet.

A huszonegyedik századi orvos-beteg kapcsolat egyik alapvető eleme az egészségértés. Az orvosok feladata, hogy felismerjék, hogy az egyes betegek milyen szintű és mennyiségű információt képesek befogadni és önmagukra vonatkoztatni a hatékonyabb terápiás együttműködés érdekében. A betegek számára pedig fontos lenne, hogy a kezelésükkel kapcsolatos döntések részesévé váljanak, és aktívan felelősséget vállaljanak saját egészségük és gyógyulásuk alakulásában. Utópisztikusan hangzik, de az orvosok aktív támogatásával és a megfelelő betegtájékoztatással kialakulhatna egy olyan betegtársadalom, amely felelősséget vállal az egészségéért, értéknek tekinti azt, és tudatosan cselekszik annak megőrzése érdekében.


*Egészségértés=Egészségműveltség=Health Literacy

„Az egyén azon képességének mértékét jelenti, amely kiterjed az alapvető egészséggel és egészségügyi ellátással kapcsolatos információk megszerzésére, megértésére és feldolgozására, amelyek befolyásolják az egészségügyi állapotát érintő megfelelő döntések meghozatalában.” 

Berkman, ND, Davis, TC., & McCormack, L. (2010): Health Literacy: What is it? 
Journal of Health Communication, 15(S2): 9-19.


Szerző: Szabó Diána Lili
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 4. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com