Tárgyakra Éhezők Viadala

A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag, vagy egyes szituációkban 
a valóság definíciójának értelmezésétől függően részben a véletlen műve. 
- Hírcsárda


- Önként jelentkezem! Önként jelentkezem hallgatónak!

A szíved a torkodban dobog. Aztán már a füledben is. Tényleg rég elmúlt az anatómiaszigorlat.
A mellkasodban valószínűleg semmi nincs az idegességtől atelektáziásnak érződő tüdőiden kívül.
Az óriási kijelzőn (szponzorálta: pontosido.hu) figyeled a sebesen pörgő századmásodperceket, és szinte elviselhetetlennek tűnik a kényszer, hogy leugorj a dobogóról, még mielőtt 11:59:59-et mutatna az óra. Az évfolyamfelelős ügyintéződ szigorú figyelmeztetése, hogy ha megteszed, akkor búcsút mondhatsz az esélyeidnek és az életednek (ebben a sorrendben), távolibbnak tűnik még az anatómiánál is. A Bőségszarunál felhalmozott fegyverekre esik a pillantásod. Ott van minden, amire szükséged lehet: könyökölés, az információk visszatartása a többiek elől, a felsőbb évesek fű alatt megszerzett és a Sotepediára direkt fel nem töltött tapasztalatai a választhatókról, hatodik vizsgaalkalmak, harmadik tárgyfelvételek, VIP potyakreditek, méltányossági kérelmek formanyomtatványai, orvosi igazolások (halaszthatatlan szemészeti kivizsgálás), optikai hálózat, több IP-cím. És ha tényleg rosszra fordulnának a dolgok: kézigránát, lángszóró, kalasnyikov, koffeintabletta, kodeintartalmú köptető, italkuponok a szemeszternyitóra, zsilettpenge.

Kiszámoltad, hogy a reakcióidődet is beleszámítva melyik másodpercben kell elrugaszkodnod,
hogy pontosan 12:00:00-kor érj földet az arénában. Ez az egyetlen esélyed.



Ebben az évben az aréna digitálisan megszerkesztett képe egy aluljárót formál. A Bőségszaru a Trió pizza melletti Manna ABC-ben van. Odáig kell eljutnod. Máris látod az akadályokat: andalgó elitgimnazista lányok, öregasszonyok gurulós bőrönddel, egy csapat ráérős srác, arcukon adjámáegycigittesókám, egy földön fekvő hajléktalan, egy tiszteletre méltó kereskedőasszony, aki zoknit és TV-paprikát árul, az elmaradhatatlan vak szintiművész és a hippi-sámánista folkmetálgitáros. Az évfolyamfelelősöd a lelkedre kötötte, hogy ne keménykedj. Kapj fel egy harmadik tárgyfelvételt, amíg a többiek egymást irtják, és fuss, bújj el a CopyGuruban vagy a Szabó Ervinben, még napokig nem jár majd arra senki. Ott biztonságban leszel a megszerzett tíz-tizenegy krediteddel.

De ahogy körülnézel, elönt az adrenalin. Mindenki a legjobb, lássátok-kívülállók-ezen-a-szakon-tanulok pólójában feszít, némelyek felvették a fonendoszkópjukat is a nagyobb nyomaték kedvéért. Mért pont te lennél az a lúzer, akinek idén sem sikerül?

11:58. Lelépsz.

Elszabadul a pokol.

Néhány perc múlva az évfolyamtársaid már kedélyesen darabolják egymást macsétákkal és közellenségmémekkel, a sorban toporgók üvöltve taposnak az aluljáró járókelőin és a félrehajigált pénteki kurzusokon. Gyorsan megragadod az előre kiszemelt kötelezőket, vagy legalábbis azokat, amelyekre mások még nem vetettek szemet, vaktában megragadsz néhány választhatót (majd leadod vagy elcseréled, csak legyen valami), és rohanni kezdesz a legközelebbi fedezék felé. Ez a terved. De mielőtt megvalósíthatnád, hirtelen – sötétség. Leállnak a szerverek, mind a másfél darab, és zárlatossá válik a virtuális valóság, a vak szintis a Castamere-i esők remixét játssza. Bezár a Trió. Akik nem jutottak kredithez, üres tekintettel néznek maguk elé. Az élénkebbek belekötnek mindenkibe. A szerverek nem indulnak újra. Majd holnap.

Leszáll az éj, és a búvóhelyeden hideg van (egy kicsit aggódsz, hogy ez ugyanaz a beugró, ahol a madármászásodon a közterületen vizelés bűnébe estél). Szerencsére van nálad egy csomó tavalyi Szinapszis, ha másra nem, legalább arra jók lesznek, hogy betakarózz velük.

- Most már soha nem vehetem fel a Stresszkezelést – zokogja valaki szívet tépően.
- Tudom, hogy te túrtál ki a C2-ből! Te sötétben bujkáló, sunyi májmétely! Te csoffadt patkóvese, te! – rikoltozza valaki más tébolyodottan – Nehogy azt hidd, hogy megúszod! Megtalállak! Add le, vagy meghalsz!

Reszketve alszol el.



Második nap. A mellkasodra szíjazott energiaitalok csúnyán megcsappantak. Hallod a többieket: mindannyian a Manna ABC körül somfordáltok, hogy nyitáskor elcsípjetek még néhány kreditet.
A nemzeti dohánybolt előtt néhányan a szerverekhez imádkoznak. Az ajtó előtt kicsapott viperával falkában állnak azok, akiknek még regisztrálni sem sikerült. Tudod, hogy esélytelen. Ők is tudják.
Mind tudjátok.

Aztán valahogy vége van. Fásultan a biztonsági kamera felé fordulsz, és csapatsz egy poszátát.
Talán eljött az ideje, hogy fellázadjunk a szerverek elnyomó rendszere ellen. Talán amíg te éhesen kucorodsz össze a hangosolvasó asztalai alatt, az utolsó energiaitalodat iszogatva, odakint a körzetek végre összefognak, és megdöntik a neptuni autokráciát, és végre lesz elég szerver.



A szemeszter második hetében, amikor téged már rég lemészároltak tompa szikékkel a véletlenül összekapart Hemosztázis: a véralvadás zavarai és a jobb híján nem a saját csoportodba felvett kötelezőid miatt, tényleg megtörténik a csoda. Négy állig felfegyverzett Biztiőrrel dacolva legalább tizenöten gyülekeznek a Madárnál poszátaformációban a szekuszakmabeliek szerint veszélyesnek látszó Radlerekkel. Hát megtörtént a csoda, az áttörés, melyet más egyetemvilágok csak úgy ismernek: hallgatói érdekérvényesítés.

Vagy máskor.



Szöveg: Gergics Enikő

A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2016 őszén a Szinapszis XIII. évfolyamának 2. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com