Egy magyar lány tapasztalatai Szaúd-Arábiában

Az asszociációk és előítéletek néhány éves korunktól fogva velünk együtt nőnek. Egyre több emberrel és helyzettel találkozunk, és ez egyre inkább megkönnyíti a világban való eligazodásunkat. Ez az előny sokszor hátrány is, mivel megszabadít a nyitottságtól - más gondolkodásmódra, kultúrára, vallásra. És attól, hogy rájöjjünk: végülis nem is vagyunk annyira különbözőek, mert mindenki húsból, csontból és vérből van, persze különböző arányban!

Ha elmegy mellettünk valaki az utcán és jól megnézzük, elképzeljük, hogy milyen ember lehet. Megnézzük az arcát, a szemeit, az arckifejezését, talán azt is látjuk, ahogyan gesztikulál. Végigmustráljuk a ruháját, és kialakul bennünk egy kép arról, hogy milyen ember, lesz egy benyomásunk, egy érzés, hogy szimpatikus-e vagy sem. De mi van akkor, ha az illető abaját, tetőtől talpig fekete ruhát visel? Vagy kendő van a fején és nem látjuk a haját? Nem tudjuk megmondani, hogy vörös, szőke, fekete vagy festve van-e? Lehet, hogy soha nem is fogjuk. Marad a tekintet, a látvány pedig idegen. Nem ezt szoktuk meg. Nehéz elképzelni, hogy valakinek törvény írja elő, hogy milyen ruhát viseljen, vagy hogy hogyan éljen a mindennapjaiban. Palik Júlia a Corvinus Egyetem International Relations szakán diplomázott, és lehetősége volt terepmunkát végezni Szaúd-Arábiában. Jelenleg Phd hallgató az International Relations and Security Studies szakirányon. Vele beszélgettünk tapasztalatairól és arról, mit gondol a muszlimok jelenlegi helyzetéről Európában.




Mit gondolsz arról, ahogyan a terrorizmus és az iszlám fogalma összekapcsolódott az elmúlt időszakban?
Mindig azt kell nézni, hogy ki mit mond, és miért mondja azt. Az, hogy az iszlám és a terrorizmus közé egyenlőségjelet teszünk, minden esetben egy vagy több politikai lépés következménye. Nagy általánosítás hogy a muszlimokat terroristának gondoljuk. Valószínűleg Európában és Nyugaton ez általános vélekedéssé vált, viszont ha megfordítjuk az érmet, akkor a Közel-Keleten minket, európaiakat vagy az amerikaiakat gondolják terroristának. Ők ugyanúgy sztereotipizálnak, mint mi. Ami történik, az akció-reakció. Csak ezt az aspektust nem nagyon szokás vizsgálni. Ugyanezt gondolják az Öböl háború óta, főleg az Öböl-menti országokban élők. Szerintük a külföldi hatalmak behatoltak a területeikre, majd jogtalanul és erőszakkal próbálták az ott fennálló organikusan kialakult rendet megváltoztatni a saját gazdasági, politikai előnyükre. Mindenki a saját aspektusáról és tapasztalatairól beszél, és arról, amilyen szűrt információk eljutnak hozzá magyar vagy külföldi médiumokon keresztül. Hozzánk is nagyon szűrten jut el az információ, ebből építkezünk, ezért nem lehet senkit hibáztatni.

Szerinted milyen szerepe van ebben a médiának?
Nem lehet kikerülni a médiát, főleg egy olyan pici ország esetében, mint Magyarország. Kell egy elsődleges tájékozódási pont. Az már értékítélet kérdése, hogy amit a média közvetít, azt elhisszük-e vagy sem. Ha körbenézünk, itt senki nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Folyamatosan kapjuk az információt azért, hogy foglalkozzunk vele. Egy hétköznap felkelsz, elolvasod, hogy mi történt. Mondjuk, olvasol azokról a támadásokról, merényletekről, amik Németországban történtek nem csak nagyvárosokban, hanem apró falvakban is. De utána, ha összefutsz az utcán egy marokkói szakáccsal, nem az jut eszedbe, hogy le fog téged lőni vagy fel fog robbantani. Viszont eljutnak hozzánk ezek az információk, amelyek gyakran ijesztőek, de amíg mi ezt testközelből nem tapasztaljuk és nincsen semmi ilyen problémánk, addig ugyanannyival elintézzük, mint bármilyen más aktuális hírt. Ennél mélyebben szerintem egy átlag polgár nem foglalkozik ezzel. Persze az érdeklődést a különböző médiumok felerősíthetik. Bármilyen kérdést lehet politizálni, ez mindig a politikai vezető aktuális stratégiáján múlik. Azaz, ő dönt arról, hogy mikor emeli át a kérdést a közéleti és politikai dimenzióba. Ugyanígy a klímaváltozást is beemelhetné, csak az jóval kevesebb politikai tőkével és választói mobilitással kecsegtet, mint egy ilyen ügy. Az embereket a (gyakran mesterségesen) gerjesztett félelem vagy riadalom sokkal jobban felizgatja. Ez a világ legegyszerűbb logikája, hogy az emberek összefognak egy harmadik fél ellen. Ez az elv az alapvető ösztönökre épít.

Ha lokális szinten nézzük, akkor hogyan lehet ezeket az asszociációkat, negatív gondolatokat feloldani?
Beszélünk arról, hogy mindenki negatívan áll a muszlimokhoz. Aztán amikor megkérdezel valakit, hogy „és te?”, akkor meg az a válasz, hogy „én nem”. Hogy lehet ezt feloldani? A magyar oktatásban például nem jelenik meg az integrációs képzés. A hittan oktatás a kereszténységről szól. Nem nagyon vannak muszlim diákok. Egy átlag magyar középiskolában nincs is lehetősége találkozni a gyerekeknek a különböző kultúrákkal, mert nincs olyan osztály, ahova mondjuk, jár egy szaúdi gyerek. Ha valaki egy egyetemen ilyen fakultációt választ, és erről a vallásról tanul etnográfiai, történelmi, vagy bármilyen aspektusból, az már egy felnőtt, kialakult elme szabad választása. Így a kulcs az iskolai nevelésben és az oktatásban bekövetkező változásban lenne, ami kisgyerekkortól kezdve arra fókuszál, hogy hogyan segítse elő egy adott személy integrációját például egy külföldi országban.Ez Magyarországon semmilyen szinten nincs jelen. Egy felnőtt embert nem lehet azért hibáztatni, hogy az alapján ítélkezik, amit a tévéből és az újságokból lát, ha most találkozik ezzel a témával először. Hiszen, ha valamit egyből pejoratív és negatív színben tüntetnek fel, akkor nem is akarja az ember venni a fáradtságot arra, hogy az ellenkezőjét bebizonyítsa, mert minek? Minden integrációs kérdés magját abban látom, hogy az oktatásba kell minél több erőforrást fektetni.

Az iszlám az egyetlen vallás, ami várhatóan gyorsabban fog nőni, mint a világ teljes populációja. Szerinted ez milyen változásokhoz vezet majd?
Ez egy demográfiai kérdés. A jóléti társadalmak, amibe nagyrészt Nyugat-Európát, Észak-Amerikát és Japánt soroljuk, öregedő társadalmak. Nem olyan magas a reprodukciós rátájuk, mint amilyen a fejlődő országoknak. Érdemes megemlíteni, hogy az emberek úgy gondolják az iszlám a Közel-Kelet és az arab országok vallása, azonban a legnagyobb számú iszlám népesség Ázsiában él. Ezekben az országokban sokkal magasabb a gyermekvállalási ráta, ők most vannak a népességrobbanás fázisában, ahogyan egykoron a keresztény európai civilizáció is volt.

Hosszú távon remélem, hogy ez majd azzal jár, hogy Európában megváltozik az oktatás. Abban bízok, hogy ez egy pozitív irányú változás lesz. Az európai országoknak meg kell teremteniük a feltételeket ahhoz, hogy gyermekkortól integrálják a muszlimokat a saját állampolgáraik közé, mert úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül produktív együttműködést eredményezne. A másik út, hogy még magasabb fokú szegregáció jön létre, ami még több konfliktushoz vezet. Ez messzire mutató kérdés és nagyon nehéz arra válaszolni, hogy hosszútávon mit eredményezne. Sokat tanultam egy csoporttársamtól, aki libanoni származású és keresztény. Mesélt arról, hogy milyen az oktatás náluk. Libanonban 17 vallási kisebbség él együtt, és működik, megoldották. Ez az integrációs stratégia példaértékű lehetne Magyarország számára is.

Mi a legfőbb különbség a muszlim és európai élet- és gondolkodásmód között?
Az „európai” és a „muszlim” is nagyon tág fogalmak. Legalább konkrét országot kellene mondani, és azt is, hogy az iszlámnak melyik ágához tartozik az, akiről szó van. Nem csak szunnita meg síita van, hanem azon belül még számos irányzat. Mindegyik egy picit más. Attól is függ, hogy nagyvárosban vagy egy kisvárosban él az adott személy, vagy esetleg egy olyan valaki, aki a nyugati oktatási rendszerben szocializálódott, és aztán például hazatért a saját országába. Kérdés az is, hogy milyen társadalmi és gazdasági háttérrel rendelkezik az említett európai vagy muszlim személy. A legnagyobb baj tehát az, hogy megpróbálunk nagyon általános következtetéseket levonni. Az érthetőség kedvéért sokszor fontos általánosítani, de nagyon veszélyes is. Másként gondolkodik egy 23 éves bahreini lány, aki 18 éves kora óta az Egyesült Államokban él és tanul. Nagyon másképp gondolkodik egy Szíriában egyetemet végzett fiú, aki a polgárháború sújtotta országban ragadt. Igen, mindketten lehetnek iszlám hitűek, de annyira más az életmódjuk, hogy felesleges összehasonlítani őket.

És ha csak a vallás szemszögéből nézzük ezt?
Arra gondolsz, hogy mit jelent az ő életükben a vallás és a miénkben már mit nem? Mi nem járunk el naponta templomba, ők naponta ötször imádkoznak. A vallásról nem tudok részletesen beszélni, csak a saját tapasztalataimról. Al-Muzammija városban éltem, ami 100 km-re van Szaúd-Arábia fővárosától, Rijádtól. Ez a hely datolyaföldekkel van tele, tehát nem túl nagy a buli. Van két benzinkút, ahol lehet cigarettát és ételt venni, illetve ez gyülekező pont a helyiek számára, amikor vízipipázni szeretnének. Szaúd-Arábia megint csak egy egyedülálló példa, hiszen nincsen még egy olyan ország, aminek az alaptörvényét a saría képezné. Az emberek az iszlám elvei alapján élik a mindennapjaikat. Mindenki betartja az előírásokat, kérdés nélkül, mert az emberek, egyszerűen így szocializálódtak. Az én megszokott európai életemet rendkívül megnehezítette ez a számos kötelezően betartandó vallási előírás. Ennek ellenére, nem gondolom, hogy jó ötlet egy olyan civilizációs szereptévesztésbe esni, hogy például fel kell szabadítanunk az arab nőket az abaja vagy a burka viselése alól. Nem kell, mert ezek a nők egyszerűen ezt szeretnék viselni. Aki nem szeretné, az meg fogja oldani magának, hogy ne kelljen, mert a forradalmak mindig organikusan fejlődnek.

Milyen különbségeket tapasztaltál?
Nagyon erős faktor az, hogy az információ áramlási sebessége és mértéke milyen fordulatot vett az elmúlt években. Most már eljutnak az ottani felnövekvő fiatalokhoz olyan tartalmak, amik 40 évvel ezelőtt tőlük elzártan léteztek. Felmerülhet bennük a kérdés, hogy nekik miért így kell öltözniük, máshol miért másképp, vagy valahol miért lehet más dolgokat csinálni, nekik miért nem szabad, ők miért mások. Ez egy furcsa állapot. Beszélgettem szaúdi fiatalokkal, ez a mennyiségű információ bizony képes összezavarni őket. Nagyon különös anomália és szimbiózis van abban, hogy csúcs technológiával vannak körülvéve, mindemellett pedig rendkívül ortodox vallási közösségben élnek. Például nálunk az újságokban senkinek nem tűnik fel, ha egy meztelen nőről van egy fénykép. Ott, ha kinyitsz egy újságot, akkor nincs is nőről fénykép, vagy ha van, akkor abaját és burkát visel. A barbi babákról is úgy van kint fénykép a játékboltban, hogy abajában és burkában vannak és csak az arcuk látszik. Ez a szocializációs minta, amiben vannak. Nem értékítélet kérdése, hogy ez jó vagy rossz, hanem ez egy tény.

Téged mi vitt oda, mi érdekelt ebben a kultúrában?
Számomra ez az egész életfelfogásomat meghatározó tapasztalat. Nehéz volt, hogy nem viselhettem a saját ruhámat, hogy megnéztek az utcán, mert nem takartam el az arcom. Az is nehéz volt, hogy nem mehettem el akkor bevásárolni, amikor akartam, vagy, hogy nem dohányozhattam az utcán. Bennem úgy csapódott le ez az egész, hogy azóta elképesztő módon értékelem azokat a körülményeket, amik között élhetek. Az ember kialakít rutinokat, és megfigyel mozdulatokat, dolgokat, megszokja őket, de ha huszonvalahány évig más közegben éltél, akkor ez egy sokk. A sokkot nem arra értem, hogy egy folyamatos lenyűgözöttségben vagy, hanem arra, hogy felteszed magadban a kérdést, hogy így is élnek emberek? Ez nagyon más, mint amihez én szoktam.

Mi volt a sokkon túl? Találtál olyan dolgokat a szaúdi fiatalok gondolkodásában, ami közös?
Ugyanazokkal a problémákkal küzdenek ők is, mint mi. Szeretnének jó munkát, amivel pénzt kereshetnek, egy normális párkapcsolatot. Ők is arra vágynak, hogy jóban legyenek a barátaikkal és a családjukkal. Minden ugyanaz, csak más a körítés.

Készítette: Szabó Diána Lili

A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2016 őszén a Szinapszis XIII. évfolyamának 1. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com