Álom az álomban

A görög mitológiában Hüpnosz az alvás és álom istene, ikertestvére pedig Thanatosz, a halál megtestesítője, az Éj istennőjének apa nélkül született fiai. Közeli rokonságuk értelmezhető akképpen, hogy alvás közben mindannyian „meghalunk” egy kis időre a külvilág számára, de mindeközben mégis nagyon intenzív munka zajlik bennünk. A legtöbb ember álmainak csak egy töredékére emlékszik vissza, pedig Freud 1900-ban megjelent „Álomfejtés” című könyve szerint nagyon sok információt nyerhetnénk belőlük az egyén személyiségéről, elfojtott vágyairól, átélt traumáiról. Ezáltal szembesíteni lehetne egymással a nappali, tudatosan megélt és a társadalmi konvencióknak megfelelően kreált énünket a belső, tudattalanul bennünk lapuló ösztönlénnyel. 

A valóság és álom mezsgyéjén tettem kalandozást Simor Péterrel, aki a BME Kognitív Tudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa.



Az evolúció során mikor jelent meg az álmodás? Vannak-e az állatoknak is az álomhoz hasonló megtapasztalásaik?

Az álmodás egy szubjektív, mentális élmény, aminek megjelenését többnyire csak beszámolók alapján tudjuk igazolni. Ezért kissé nehéz arra válaszolni, hogy más törzsfejlődési szinten lévő fajoknál van-e álmodás, mivel nem tudnak erről beszámolni. Ugyanakkor, ha azt vizsgáljuk meg, hogy álmodás közben milyen agyi aktivitás észlelhető az emberben illetve más emlősökben, és azt találjuk, hogy ezek a mintázatok valamelyest átfedőek, akkor talán feltételezhetjük, hogy nekik is vannak álomszerű élményeik, de ezt nem tudhatjuk biztosan…


Egy vizsgálat során megnézték a fantáziálás ritmusát. A résztvevőknek nappali tevékenységük során egy sötét szobában bezárkózva kellett elmondaniuk, hogy éppen mire gondolnak. Az eredmények alapján nevezhető-e az ábrándozásunk egyfajta „ébren álmodásnak”?

Álomszerű élmények ébrenlétünk során is vannak, csak ekkor a külső ingerekre irányuló figyelem miatt ezek háttérbe szorulnak. Viszont, ha épp nincs semmi tennivalónk, és az elménket hagyjuk szabadon kóborolni, akkor nappal is lehetnek egészen irracionális, furcsa gondolataink, amik egy álomvilágba is beillenének. Ezeknek a nappali képzelgéseknek is van egy ritmusa; van, amikor élénkebb ez a képzeleti tevékenység, és van, amikor kevésbé. Hasonló ez az alvás során változó alvási ciklusokhoz, amikor a mentális tevékenységünk intenzitása szintén hullámzik. Annyi a különbség, hogy ébrenlétben ezek a spontán megnyilvánuló gondolati képek a valósággal interferálnak.


Miben hasonlít a hipnózis az álmodás folyamatához? A külső ingerek kiiktatása gondolom, kedvez a spontán megnyilvánuló gondolatoknak...

A hipnózis egy speciális folyamat, mely során valóban lecsökkentjük a környezeti behatásokat, ugyanakkor jelen van egy nagyon fókuszált figyelem a hipnoterapeuta instrukcióira vonatkozóan. Épp ezért nem hasonlítanám az álomfolyamathoz, sokkal inkább egy figyelmileg beszűkült helyzethez, amikor egy bizonyos tudati élmény dominál. Példának okáért hasonlíthatnánk egy intenzív, szurkolói élményhez a hipnózis állapotát, amikor minden mentális kapacitásunkkal csak a focimeccsre koncentrálunk.


Döntéseinket mi befolyásolja jobban: a nappali, tudatos lényünk, vagy pedig a sejtés-szinten bennünk rejlő tudattalan, ami leginkább álmaink során nyer teret?

Mindkettő befolyásolja valamilyen szinten. Ha tudjuk, hogy vár ránk egy feladat, amit majd el kell végeznünk, vagy egy probléma foglalkoztat minket, akkor nagyon sokszor ezeket a helyzeteket anticipáljuk az álmainkban. Egy vizsgálat során szigorló egyetemisták álmait vizsgálták, és azt találták, hogy sokan álmodnak a vizsgahelyzettel kapcsolatban, még a felkészülésük időszakában. Ők gyakorlatilag egy jövőbeli eseményt anticipáltak az álmaikban. Azt találták, hogy akik gyakrabban álmodták meg a vizsgaszituációkat, azok jobban is teljesítettek a szigorlaton. Nyilván akik többet álmodtak ezzel kapcsolatban, azok többet is foglalkoztak az adott tárggyal, illetve egyes álomrészletek később emlékeztették őket azokra a pontokra, amiket nem tanultak meg elég jól, így azt volt idejük újra átismételni. Következésképpen a nappali események képesek nagyon mélyen beleivódni a tudatunkba, majd később ez az álmok szintjén hatással van a másnapi tetteinkre, gondolatainkra. Különösen az érzelmi töltetű impresszióinknál nagy az esély arra, hogy előbb-utóbb valamilyen formában megjelennek az álmainkban.


Huxley: Szép új világ (1931) c. disztópiájában a hipnopédia, mint a kondicionálás egy egészen egyedülálló módszere jelenik meg, s amelyet külföldön már alkalmaznak a gyakorlatban is, például nyelvtanulásnál. Mi erről a véleménye?

Vannak vizsgálatok arról, hogy mennyire lehet tanulni alvás közben. Elsősorban az alvás NREM fázisában van némi lehetőség külső információk befogadására és feldolgozására, s ez akár ébrenlétben is felidézhető lesz. Komplex dolgokat ugyan nem tudunk megtanulni alvás közben, ám van magasabb szintű információfeldolgozás. Meghökkentő, az elvárásainknak nem megfelelő mondatok, például „A pincér kihozta az elefántot” éber állapotban egy jellegzetes, EEG-vel is regisztrálható potenciálváltozást okoz, amik az alvás egyes szakaszaiban a hallott mondat hatására szintén megjelennek. Tehát létezik alvás közbeni információfeldolgozás, akár bonyolult, nyelvi szinten is. Az, hogy ebből mennyi marad meg, már egy másik kérdés, de úgy tűnik, nem sok. Ezért fenntartásokkal kezelem az alvás közbeni nyelvtanulást is, noha előfordulhat, hogy egyes szópároknak a megjegyzése lehetséges bizonyos esetekben. Mindenesetre az ébrenléti tanulást nem lehet kiváltani ezzel.


Freud szerint a Felettes-én átalakítja az álmainkat, kiszínezi, komplexebbé teszi, míg a gyerekek álmai ezekkel ellentétben egészen egyszerűen értelmezhetőek. Ez azt jelentené, hogy még álmunkban sem merünk teljesen őszinték lenni magunkhoz, még ott is különféle köntösökbe bújtatjuk a vágyainkat, félelmeinket?

Freudnak az volt az elképzelése, hogy azért öltöznek az álmaink szürreális maskarákba, hogy ne ébresszék fel a belénk nevelt szigorú cenzort. Így azok a vágyak, késztetések, amik számunkra egyébként elfogadhatatlanok lennének, egy szimbolikus formában kijátsszák a kontrollrendszerünket. Gyerekeknél még nem elég fejlett a Felettes-én, így az álomélmények a maguk meztelen valóságában nyilvánulhatnak meg. Tegyük hozzá, hogy ezt az elképzelést még nem igazán sikerült igazolni, bár nagyon szép teória, mindazonáltal meglehetősen spekulatív, és messze nem ez az egyetlen lehetséges magyarázat arra, hogy az álmok néha annyira furcsák és bizarrak.


A rémálmok kapcsolatba hozhatók-e egy traumatikus előélettel?

Van köztük korreláció, ám ez sem teljesen nyilvánvaló. Ha valaki gyakran számol be rémálmokról, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő egy traumatizált személy. Fordítva egy kicsit egyértelműbb az összefüggés, traumatizált személyeknek gyakrabban vannak rémálmaik, de ott sem mindenkinél.


Álmainkban gyakran előfordul, hogy egy ismeretlen személyt ismerősnek érzékelünk, noha külsőre teljesen másként néz ki. Ez megfelel a Fregoli-szindróma kritériumainak, ám ennek a megtapasztalásnak az a különlegessége, hogy egészséges emberek álmaiban jelentkezik. Hogyan lehetséges ez?

Bizonyos neuropszichológiai sérüléseknek, funkciózavaroknak, melyek előfordulhatnak agysérülteknél vagy pszichiátriai betegeknél, van egyfajta megfelelője az egészséges emberekben is. Alvás közben bizonyos agyterületek közti kapcsolatok legyengülnek, megszűnnek, mások viszont teret nyernek. Ezért lehetséges, hogy egészséges ember álomélményei nagyon hasonlóak lehetnek egy neuropszichológiai beteg ébrenléti élményeihez.


Fogyatékosokkal végzett kutatások kapcsán megfigyelték, hogy álomélményeik során a vakok vizuális élményekről számoltak be. Ezek az álombeli tapasztalások hasonlóak-e az egészséges személyek által érzékeltekhez?

Egy elég nehezen értelmezhető vizsgálat során azt találták, hogy a paraplégiások álmaikat elmesélve ugyanolyan járásélményekről számoltak be, mint akik tudnak járni. Született vakok is – akiknek ép a látókérgük – beszámoltak álomképszerű jelenségekről, ám azt nem tudhatjuk biztosan, hogy valóban olyan vizuális élményben volt-e részük, mint egy éplátásúnak. Ezen paradox vizuális élmények értelmezése egy kissé meredek, miszerint REM fázisban egyes agytörzsi impulzusok olyan kérgi területeket is ingerelnek, amiknek nincs egyébként szervi bemenetük. Képzeljünk el egy vakot, akinek perifériás szinten sérült a látása. Nála a REM fázis alatt előfordulhat látásélmény, ám kérdéses, hogy a nyelvhasználat során – az éplátásúakkal való együttélésből fakadóan – milyen mértékben alakítódik ez az elképzelt, belső világ, és az ebből építkező álomvilág. Ez a példa egyébként rettentően jól rávilágít arra a problémára, ami mindmáig megoldatlan az álomkutatásokkal kapcsolatban, mégpedig az, hogy mindenkiben van egy olyan szubjektív tartomány, amihez nem férünk hozzá, így vizsgálni sem tudjuk pontosan.

…álmodtam, és egyszer csak rádöbbentem arra, hogy álmodom […] Képes voltam megfigyelni, sőt még irányítani is az álmaimat […] Álmomban tudtam repülni, és azzal szeretkeztem, akivel csak kedvem tartotta. Ráadásul megtanultam tudatosan felébreszteni magam, és így könnyűszerrel felidézhettem egzotikus álomélményeimet, hogy aztán újból elmerülhessek bennük, vagy más, izgalmasabb álomkalandok után nézzek… A.J. Hobson – harvardi álomkutató beszámolója 

Az álom és kreativitás között milyen viszony áll fenn? Kekulé az „alkimisták sárkányára”, a benzolgyűrű szerkezetére tudniillik álmodozás közben ébredt rá.

Természetesen az álmodás és a kreativitás között is feltételezhető egyfajta kapocs, az alábbi közös tulajdonságok révén: szokatlan, távoli asszociációk összekapcsolása; rekombináció; újrastrukturálás; képi, metaforikus gondolkodás; illetve a megoldás váratlanul, különösebb erőfeszítés nélkül „toppan be”. Elgondolkodtató kérdés mindenképpen, hogy az álmodás miként képes segíteni a kreatív gondolkodási folyamatokat. Ugyanis nemcsak a művészek képesek kreatív megoldásokat találni, nagyon sok matematikus, természettudós gondolkodására is jellemző a képekben, mintázatokban való gondolkodás. A tudatos álmodás megtanulásával könnyebbé válhat a nappal szerzett információk tudattalanba való átemelése, így lehetővé válik egy másik, módosult tudatállapotban való információfeldolgozás. Illetve azt is ki lehet próbálni, hogy tanulás vagy problémamegoldás közben a megjegyzendő információt vagy megoldandó problémát társítjuk egy bizonyos illatanyaggal, majd ezt az illatanyagot prezentáljuk az alvás megfelelő szakaszaiban. Egyes kutatások szerint főként a REM fázis kedvez a távoli asszociációk összekapcsolásának, de azért ez nincs mindig így, mint ahogy az ébrenlét során is fluktuál az emberek kreativitása. Vannak kreatívabb és kevésbé kreatív időszakok az ember életében, így azt sem várhatjuk el, hogy alvás közben is ugyanolyan kreatív legyen valaki. Érdekes módon, NREM fázis alatt épp ellentétes az agy működése erre vonatkozólag, ott főként a közeli asszociációk dominálnak.

Egy 2008-as vizsgálat alapján a REM fázisból ébresztett résztvevők jóval magasabb pontszámot értek el a kreativitást igénylő feladatokban, mint a NREM-ből ébresztettek vagy az ébren maradottak. Ám ez is csak akkor működött, ha elalvás előtt egyszer már találkozott a vizsgált csoport a megoldandó feladványokkal.


Mi a lényege a tudatos álmodásnak? Hogyan kell csinálni?

Célszerű bevezetni valamilyen egyszerűbb napi rutint, ami képes mélyen meggyökerezni. Ilyen lehet például a karórán az idő rendszeres ellenőrzése. Ugyanis álmainkra jellemző az, hogy nagyon gyorsan elvész az előzőleg megálmodott információ, például az egyik pillanatban még fél kettőt mutat az óránk, a másik pillanatban meg kilenc órát. Továbbá érdemes feltenni magunknak napközben is a kérdést, hogy ébren vagyunk-e vagy pedig álmodunk. Akinek visszatérő álmai vannak, az valamivel könnyebb helyzetben van, hiszen nagyobb eséllyel veszi észre azt, hogy álmodik. Az extrém álomszituációk, mint például a lebegés, repülés szintén egy kiváló jelzőkaró a tudatos álmodáshoz vezető úton. Próbáljuk éber állapotban is beleképzelni magunkat ezekbe a helyzetekbe és eközben intenzíven gondoljunk arra, hogy most álmodunk. Lefekvés előtt pedig legyen egy erős elhatározás bennünk arról, hogy álmunk tudatos lesz. Így nagyobb eséllyel fognak megjelenni ezek a furcsa, irreális helyzetek is álmaink során, ahol ha rákérdezünk magunkban arra, hogy most vajon álmodunk-e, máris átléptük a tudatos álmodás küszöbét, és beléphetünk felnőttkorunk legnagyobb játszóterére. Fontos a rendszeres, kitartó gyakorlás, de nem szabad görcsösen akarni. A tudatos álmodás egy olyan új kaput jelent az agy-elme megértésében, mely igazi kuriózum a szakemberek számára.

Készítette: Maár Melinda

A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2016 tavaszán a Szinapszis XII. évfolyamának 6-7. összevont számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com