Társasjátékok - nem csak kicsiknek

Amikor a társasjáték szót meghallják, sokan - a szkeptikusok - egy gyermeteg elfoglaltságra gondolnak. A szórakozás egy olyan formájára, melyre felnőtt fejjel sokszor tartalom és haszon nélkül eltöltött időként tekintenek. 

Azoknak az olvasóknak, akik a fent említett állítással egyet értenek, most megadjuk a választási lehetőséget: tovább lapoznak anélkül, hogy neheztelnénk rájuk (egyébként sem tudjuk meg), vagy adnak egy esélyt az ilyesfajta nézetek megcáfolására (s mi nagyon boldogak leszünk), miszerint felnőttként társasjátékozni nem csak felhőtlenül szórakoztató kikapcsolódás, de hasznos, közösségépítő és elmepallérozó gyakorlat is egyben. Sőt mi több, valójában jónéhány társasjáték sokkal inkább az agytornáról szól, mintsem a gyermeki énünk előtérbe helyezéséről. Ez egy olyan világ, ahol játszva fejleszthetjük kreativitásunkat, rendszerben való gondolkodásunkat és stratégiai érzékünket. Ha eddig nem tudtál felnőtt programként tekinteni a társasjátékokra, bemutatunk Neked kettőt, amelyeket nem lehet nem komolyan venni.



Az asztali agytornák bemelegítéseként egy klasszikusnak számító kultikus játékot mutatnék be, melyet szinte mindenki ismer, aki valamilyen úton-módon kapcsolatba lépett már társasjátékkal (legyen szó levélnehezékként funkcionáló bábukról vagy szekrényeket megtöltő oktalannak vélt dobozokról). Nem, nem a létra-kígyóra gondolok, mely gyermekkorunk meghatározó élménye volt s ennek mélylélektani vizsgálatába most nem is mennék bele, de azért beláthatjuk, hogy sokan itt kapták az első pofonokat az élettől, legalábbis akik megúszták a csúnya kiütéseket a “ki nevet a végén”-ben.

CATAN Telepesei

Komolyra fordítva a szót, a játék, mely méltán öregbíti a Német társasjátékok hírnevét (ami egyébként sem mondható szegényesnek), a Catan telepesei. Mikor először találkoztam a Catannal, nem voltam már “outsider” a táblás játékok terén. Kinyitottam a dobozt, majd a kártyák, bábuk és érdekes hatszögű elemek (melyből a táblát építjük fel) vizsgálatát követően levontam az első következtetésem. Egyszerű, és valószínűleg szórakozni is fogunk, de nem vettem túlzottan komolyan. Persze tisztában voltam vele, hogy 1996-ban az év játéka lett, melyet nem szoktak csak úgy ingyen osztani minden “jöttment” játéknak, de nem számítottam arra, ami ez után történt.

Az első játékot a társasoknál mindig úgy kezelem, mint az ökölvívó mérkőzések első menetét. Tapogatózás, ismerkedés az ellenféllel és az erőviszonyok felmérése. Ha az első kör meggyőz arról, hogy több rejlik valamiben, akkor kap második esélyt. A Catannál már aznap nem második esély volt, hanem sokadik!

A második körben kezdtem érezni, hogy ez bizony összetettebb, mint amit az ember elsőre gondol, ezért kezdtem magam beleélni és egyre kevésbé vettem tudomást a külvilágról. A játék pedig csak folytatódott, átláttam és megértettem, hogy mitől is ilyen neves ez a játék. Ezt követően már csak szidtam magam, hogy miért nem ismerkedtünk össze korábban. 

A tizedik órában, a hatodik kör után kezdtem azt érezi, hogy lassan le kéne állni, de nem tudok. Ez az az érzés, ami minden társasjáték szerelmest átjár néha, azonban nagyon ritka manapság ilyen játékkal találkozni. Személy szerint még egyszer történt velem ilyen, s ez lesz a második általam bemutatott játék, de ne szaladjunk ennyire előre.



Ha jellemeznem kéne a Catan telepeseit egy szóval, akkor annyit mondanék: addiktív. Szerencsére van lehetőségem, hogy bővebben kifejtsem, hiszen ennyivel nem lehet elintézni, ennél többet érdemel. Kategóriája könnyű stratégiai játék. Ahogy a legnagyobbak mondják, az igazán jó játékokat könnyű megérteni, de nehéz a mesterükké válni. A Catanra ez hatványozottan igaz. Elsőre az ember ismerkedik a területekkel, megbarátkozik a nyersanyagokkal, aztán elkezdi építeni az útjait, majd ezek közé falvakat, később pedig városokat épít. Nagyjából ennyibe össze lehet foglalni. 

Dobás-nyersanyag-utak-falvak
Dobás-nyersanyag-utak-városok

Unalmasnak tűnhet? Ez alapján nem túl nagy a változatosság benne, de valójában a játék nem erről szól, sokkal inkább a játékosok közti “hogyan tegyünk egymásnak még inkább keresztbe” küzdelemről. Nem, ez a játék nem rosszra nevel, egyszerűen csak kijön az emberből az, hogy ha a lovam megdöglött, akkor a szomszéd lova is dögöljön meg. Ez a kölcsönös egymásra fújás adja meg a játéknak a feszültséget, és mikor éppen kárörvendünk, akkor igazán szórakoztató tud lenni, főleg ha mi már tudjuk a fejünkben, hogy ezzel éppen a győzelmi esélyünk nőtt meg, vagy nyertünk egy kört a túlélésre.

Persze pakoljuk szépen komótosan az úthálózatot, fejlesztjük a kis falvainkat, hogy egyre több nyersanyagunk legyen, de a dobókocka áldatlan szerepétől és egymás mesteri szintű szívatásától válik ez a játék fantasztikus szórakozássá, melyet a taktika fonala sző igazán színessé. Mert valójában egy stratégiai játék, a küzdelem egymás közt zajlik, de a legnagyobb ellenség a dobókocka. 

A nyersanyagok beszerzéséről minden területre oda fektetett véletlen számlapka gondoskodik. Ha az általunk előnyben részesített szükséges nyersanyagon található szám viszont két kockával szinte kidobhatatlan (pl.: 2-3-11-12) akkor bizony az örökkévalóságig várhatunk arra, hogy kapjunk egy-egy fát, búzát, gyapjút, agyagot vagy ércet.

A megszerzett nyersanyagok logikusan felépített vásárlási rendszerrel használhatók fel. Fa és agyag kell az útépítéshez, a falvakhoz már a gyapjú és búza is szükséges, ha pedig várossá akarjuk fejleszteni piciny településeinket, akkor már ércet is kell használnunk. Van még egy dolog a társasba, ami még inkább változatossá teszi az egészet. A fejlesztéskártyákban az a legjobb, hogy ha úgy tudsz könnyedén nevetni más szenvedésén és saját sikereden, hogy tudod: a következő körben Te leszel a szenvedő alany.

A Catan telepesei egy jól felépített, stabil és kiegyensúlyozott játék, aminek ezt az egyszerűségét a készítő összetörte a szerencse mozsarában, majd meghintette a feszültség és kárörvendés aranymetszés szagú fűszerével. Ettől olyan fantasztikus és lebilincselő, hogy nem elég csak jónak lenni benne és megérteni, de tudni kell igazán élvezni, akkor is, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezné. Remek szórakozás, könnyen elsajátítható és garantálom, hogy aki véresen komolyan veszi, annak is ugyan olyan jó szórakozás lesz, mint aki félvállról!


Civilizáció

A következő választottam egy olyan játék, amire semmiképp sem lehet könnyed szórakozásként tekinteni. De ne ijedjen meg senki. Ha megérted és ráérzel, akkor mindennél jobban fogod élvezni.

Sokszor látni olyat, hogy egy számítógépes játékot vagy egy televíziós sorozatot asztali formába öntenek. Találkoztam már Star Wars monopolival, Trónok Harca kártyával, World of Warcraft, Doom de még Star Trek társasjátékkal is, de mind közül a leginkább összeszedett “adaptáció” a Sid Meier által készített Civilizáció nevű játék. Elnézést, ha túlontúl is egyoldalú nézeteket vallok Vele kapcsolatban. (Igen, ez a játék megérdemli, hogy megszemélyesítsem, sőt aki nem rutinos társasjátékok terén, még “csókolomot” is köszönhetne Neki.) Annyira jól felépített és minden részletében átgondolt a Civilizáció, hogy az páratlan. Ennek persze hátránya is van, mert szabályrendszere meglehetősen bonyolult, (első olvasásra valójában a borzalmas szót is használtam), de tényleg csak az első néhány játékon kell magunkat átrágni, itt-ott fogcsikorgatva, utána rááll az ember, és mindent visz a játék (de leginkább a szabadidőnket). Ha egy gyakorlott társaság veszi elő a játékot, garantált a több órán keresztüli tömény és mindent elsöprő stratégiai ütközet. S hogyan lehet ennyire jó valami, hogy egy rutinos játékos ódákat zeng róla?

Úgy, hogy nem csak hogy nincs két egyforma végkifejlet, de az is ritkaság, ha hasonló utat választ a játék folyamatán haladó igen-igen ingoványos talajon a Stratéga. Ugyanis nem lehet itt csak egyszerű játékosokról beszélni. Több körrel előre fel kell építeni az alternatívákat, melyet az ellenség lépései kuszálnak össze újra és újra. Céllal nem az ellenfél szót használtam. A legjobb barátaim mellett is vérben forgó szemekkel tudtam körbe pillantani, ha kicsit is megéreztem, hogy a taktikám ellen hatásos eszközzel rukkolhat valaki elő. Hiszen a Civilizáció szépsége a “kő-papír-olló” effektusban rejlik. Az egyensúlyban, mely nem csak játékos-játékos közt, de a játékelemek közt is állandó marad, legyen akár mekkora apró darabja is a társasnak. A győzelmi módszerek pedig egymás nélkül nem működnének, de egyenlő arányban fejlesztve csak középszerű vesztesek lehetünk. 

Több alkalommal előfordult, hogy a küzdelem közepén kellett taktikát váltanom az ellenségem fölé kerekedés érdekében. Egy lépésről lépésre felépített taktikát megfordítani biztos csak úgy lehet, hogy abból jó nem sül ki, azonban a Civilizációban ez is lehetséges. Egy másik stratégia eltérő eszközöket ad a játékos kezébe arra, hogy ellenségét a földbe tiporja. Kulturális győzelemhez szükségünk van a gazdasági és a hadi fejlesztésekre is egyaránt, és ez bármely permutációban igaz, olyannyira, hogy ha egy árva játékos ülne az asztalnál, talán még szabályos aránypárok is felállíthatók lennének, de ennek elkerülése érdekében célszerű több személlyel nekiállni játszani! 

Tehát, kedves olvasóink, ha igazán jó stratégává akartok válni, de soknak tartjátok egyből nemzetek elnyomását és tízezrek sorsának befolyásolását, akkor fogjátok meg a Civilizációt, üljetek le és szánjatok rá néhány órát. 

Következo itinerrel szolgálnék Nektek:

#01 Játszatok egy kört, majd tegyétek túl magatokat rajta
#02 átszatok még egy kört, és kezdjétek emésztgetni a szabályokat
#03 Fussatok neki harmadjára, és ismerkedjetek meg a játék lényegével
#04 Negyedik alkalommal már megértitek a részleteket
#05 Ötödjére kezdődhet a stratégiai küzdelem!

Szöveg: Szaknyéri Vendel
Fotó: Reszkető Róbert

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com