Így mulat egy magyar orvos

Az egészségügyi szakmák sajátossága a kiégés veszélye, ezért aztán az egyetem, illetve a munka és a kikapcsolódás harmonikus egyensúlyának fontosságát valamennyien jól ismerjük gólyakorunk óta – legalábbis elméletben. Vannak köztünk olyanok, akik olyan bámulatosan tudják kihasználni minden másodperc idejüket, mintha egyszerre lennének két helyen, többségünk azonban nem ennyire hatékony a különféle elfoglaltságok szervezésében. A szemeszter közepe felé közeledve, az első nagy rémületek apropóján példát vehetünk nem egy oktatónktól a korábban készült interjúk kapcsán, de hogy ne maradjunk friss inspiráció híján ezen az őszön sem, lássuk, hogyan kapcsolódtak ki azok, akiknek szobrai, arcképei az egyetemi épületekben merev komolyságukkal feledtetik, hogy szabadidő is létezik a világon. Íme, a teljesség igénye nélkül: az időgazdálkodás nagymesterei.



Arányi Lajos György (1812-1887)

A kórbonctan jeles alakjának szerteágazó érdeklődése bárkit megerősíthet, hogy az egészségügyi pálya nem zárja ki a másfajta kedvtelések halmozását. Már orvostanhallgató korában is az aktív pihenés híve volt, gyalogszerrel járta az országot a szünidőben, és ezeken az utakon nagyszámú útleírást is készített, melyeket saját maga illusztrált. Az orvosi egyetem előtt egyébként bölcsészetet és jogot végzett, valószínűleg innen ered a régészet iránti lelkesedése, amely egész életében megmaradt. Sürgette a vajdahunyadi vár restaurálását és a budai vár történelmi jelentőségű épületeinek kitáblázását is, ez utóbbi kivitelezésében is szerepet vállalt.


Brenner József (1887-1919)

Irodalmi munkái híresebbek, de nem elhanyagolható a neurológiai, pszichiátriai munkássága sem, a kettő fúziója pedig az Egy elmebeteg nő naplója. A Csáth Géza néven alkotó Brenner jóformán egyedül az anatómia és élettan tanulásának két éve alatt tudott szakítani örökös szerelmeivel, a festészettel, a zenével és az irodalommal. Fürdőorvosi állása mellett jól megfért az aktív irodalmi jelenlét és a páciensként megismert nők társaságának habzsolása is, ez utóbbit természetesen a morfiumhoz hasonlóan nem lehet jó szívvel javasolni kikapcsolódás gyanánt.


ifj. Bókay János (1863-1937)

A formatio reticularist leíró Lenhossék József fia szintén neuroanatómus lett, és a neuronok elméletének elfogadtatása, a modern neuroanatómia megalkotása terén alkotott jelentőset. Bár megszállott tudós apja szavai még halálos ágyán is a nyúltagy és a koponya voltak, az antropológia iránti érdeklődésen osztoztak, az ifjabb Lenhossék bölcsészkaron oktatta is a tárgyat. Foglalkoztatta a barlangászat is, szerkesztett ebben a témában szaklapot, a szakosztály elnökségi posztját is betöltötte egy időben.


Krompecher Ödön (1870-1926)

A 20. század első évtizedeinek talán legmeghatározóbb magyar orvosa, a daganatpatológus Krompecher jelentős kutatási eredményei mellett számos kedvtelésnek hódolt. Szenvedélyes kiránduló, biciklista és hegymászó volt, természetjárásai során fényképezett, érdekelte az ornitológia, Hegyalja úti telkén rendszeresen kertészkedett. Több nyelven beszélt, a regények ugyan nem érdekelték, de szívesen olvasott filozófiai, történeti munkákat, élénk figyelemmel kísérte például Shackleton déli sarki felfedezőútját. Egy-egy napjába jóformán minden belefért, ami csak lehetséges az emberélet során, az otthonában kialakított műhelyében ipar-, illetve képzőművészeti érdeklődésének megfelelően nagy ügyességgel alkotott, gyermekeinek is saját kezűleg készítette például a karácsonyi ajándékokat.


Bugát Pál (1793-1865)

A korra jellemző módon aktívan részt vett a reformkori közéleti törekvésekben, és nyelvészeti érzékét nemcsak a magyar orvosi nyelv alapkőtételében kamatoztatta, hanem a szabadságharc leverése után támadt kényszerű tétlenségben a finnugor nyelvrokonsággal is foglalkozott. Bár nem volt nyelvész képesítése, és munkáját később sem igazán ismerték el a szakmai körök, kiadatlan magyar-finn szótárában több mint száz helytálló azonosságot állapított meg a két nyelv között. Neki köszönhetjük sok más szóalkotás mellett a fogászat, gyógyszerészet, műtét szavakat.


Toldy Ferenc (1805-1875)

Eredetileg írónak készült, érdeklődése csak később fordult az orvosi pálya felé. Nehézségekkel tett szigorlatot az alapozó tárgyakból, és csak a klinikai években érzett rá az orvostudomány ízére, ekkor azonban annyira jól hangolta össze hivatását az irodalmi érdeklődésével, hogy még az egyetem alatt megjelent egy műve, melyben a magyar költészet helyét keresi az európai irodalomban. Az orvosi szakirodalomban és szaksajtóban is hiánypótló, főleg szerkesztői tevékenysége mellett ma már a magyar tudományos irodalomtörténet megalapozójának tartják. Az Akadémia a magyar nyelv és irodalom professzorává nevezte ki, bölcsészkaron is tanított. A két tudomány közötti példaértékű egyensúlytartása ma is mintaként szolgálhat.


Issekutz Béla (1886-1979)

A modern magyar gyógyszerkutatás megalapozása közepette két komoly hobbinak is hódolt. Egyrészt nagyon szeretett teniszezni, amely esetében nemcsak a sport jótékony hatásait vonta maga után, hanem egy általa mesélt anekdota szerint Szent-Györgyi Albert hazahívására is így adódott alkalma, mikor annak apósával teniszezett. Másrészt kiváló sakkozó is volt, a magyar levelező sakkválogatott tagja, és nyugdíjas korában sem hanyagolta el ezt a kedvtelését. Ép testben ép lélek.


Baló József (1895-1975)

Az I. sz. Kórbonctani Intézet egykori igazgatójának tanítványaira gyakorolt hatása szinte legendás, sokan közülük meséltek a professzor emberfeletti munkabírásáról, szorgalmáról. Lenyűgöző nyelvismerettel rendelkezett, beszélt németül, angolul, franciául, olaszul, oroszul, sőt, spanyolul is. Nehéz elképzelni, hogy intenzív szakmai szerepvállalása dacára egyáltalán nem lehetett szakbarbárnak nevezni, széleskörű műveltség és olvasottság jellemezte, szerette a zenét, festett és hegedült is.


Romhányi György (1905-1991)

Az amiloid szubmikroszkópos struktúráját leíró jeles patológus olyan elhivatott tanár volt, aki igyekezett személyesen ismerni a hallgatóit, de kutatói és tanári tevékenységével megfért az asztrológia, régészet, az ógörög történelem és a képzőművészet iránti érdeklődése is. Tanult nyelveket, a klasszikusokon kívül kortárs magyar irodalmat is olvasott. Szerette mind a könnyű-, mind a komolyzenét, hegedülni autodidakta módon tanult meg, mesterhegedűjét egy alkalommal nagylelkűen egy tanítványa testvérének ajándékozta.


Szentágothai János (1912-1994)

A Funkcionális anatómia szerzőjéről sejthető, hogy színes, képszerű, frappáns hasonlatai mögött nagy műveltség és kiváló nyelvérzék adta a hátországot. Szinte minden érdekelte, behatóan ismerte az irodalmat és a képzőművészetet, sőt maga is figyelemre méltó művészi értékkel bíró akvarelleket festett. Nagy élvezettel adott elő, pécsi működése alatt az arra fogékony tanítványainak egy időben Biblia-kört is tartott.


Grósz Emil (1865-1941)

A jeles szemész az orvosképzés reformjai terén is nagyot alkotott, és nem csak a dékáni poszt betöltése alatt, de a jóformán reggeltől estig tartó munkája mellett szakírói, sőt publicisztikai munkássága is jelentős. Legtöbb közleménye szemészeti témájú, de foglalkoztatták az általános orvoslás, a klinikák és osztályok felépítésének problémái, illetve az orvostörténet, életrajzírás is, de írt az orvosképzésről, közegészségügyről, humánpolitikáról is. Ezenkívül több mint száz újságcikket jelentetett meg különféle témákban, szinte minden érdekelte, amit a világban tapasztalt, nem korlátozta cikkeit az orvostudományra vagy annak határterületeire. Hírlapírói tevékenységéért kollégái némelyike bírálta is. Hát igen, csak óvatosan.

Szöveg: Gergics Enikő

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com