Homeo(szim)pátia

Hatékonyságukat ugyan nem csökkenti a kézzel vagy fémkanállal való érintkezés, de azért célszerű egy  mellékelt ábra alapján, egyenesen a kupakból a nyelv alá juttatni.

Cukorgolyók, placebo, gyógyulás, humbug, tudomány, áltudomány. Nyíltan kijelentjük bárki előtt, hogy nem hiszünk benne, de a rendelőnk várójában a tájékoztató füzetek között mégis ott lapul egy-egy erről szóló anyag; azt mondjuk, tudjuk, hogy nem hatásos, a patikánk polcán mégis ott sorakoznak a színes kis hengerek.  Az emberek vártukban belelapoznak a kis füzetekbe, talán elolvassák, felcsillan a szemük vagy unottan visszateszik oda, ahonnan elvették; mások megveszik a készítményeket és kisgyermeküknek is csak ezt adják, megint mások ellenérzéseiket leplezetlenül megosztva kampányolnak ellene és vannak olyanok is, akik szembeszállnak velük, vakon bízva saját igazukban. Ritka az ennyire megfoghatatlan, kezdetektől vitatott és megosztó téma. Egyetlen dolog biztos: a homeopátia minden percben aktuális jelenség, egyszerre alternatív gyógymód és szélsőségesen szubjektív vélemények közkedvelt ütközési felülete. 

Beszélünk róla, véleményt nyilvánítunk, egyetértünk, érvelünk, de nem mindig tudjuk, pontosan mi is ez, miért és mióta van, mit jelent valójában. Ahhoz azonban, hogy leendő egészségügyi szakemberként véleményt alkossunk ebben a kérdésben, elengedhetetlen némi tudás és információ. Ez az igény fogalmazódott meg bennem is harmadéves gyógyszerészhallgatóként, amikor először beírtam a keresőbe: ’homeopátia’. Több órányi olvasnivalóra és véleményre bukkantam, amiket én magam is néhol hitetlenkedve, néhol meglepetten, néhol pedig már-már meggyőzve olvastam. Egészen hamar egyértelművé vált, hogy a misztikum, ami a homeopátiát körüllengi, sok alapvető kérdésre kitérő választ ad; mintha még véletlenül sem akarná saját maga létjogosultságát bizonyítani, látván, hogy a módszerben hívő emberek kellőképpen alátámasztják azt létezésükkel. Ez az elegánsan makacs és ellenszenvesen magabiztos hangvétel furcsamód kíváncsivá tett. 

A homeopátia megteremtése a XVIII. századi Hahnemann nevéhez fűződik, a szó jelentése pedig ’hasonló kór’, amely összhangban van a gyógymód alapjával, miszerint az egyes betegségek olyan szerrel kezelhetők sikeresen, amelyek egészséges emberben az adott betegséghez hasonló tüneteket váltanak ki. Így lehet az, hogy álmatlanságban szenvedőknek Coffea - tartalmú homeopátiás szert ajánlanak, hányinger ellen pedig a Nux vomica, vagyis hánytató dió az ellenszer. A módszer másik fontos eljárása a potenciálás, azaz egy kiindulási mennyiségű hatóanyagot tartalmazó szerből - az úgynevezett őstinktúrából - nagymértékű hígítások készítése vízzel, alkohollal vagy laktózzal, amely során a tényleges hatóanyag-tartalom ugyan folyamatosan csökken, ám a szer hatásossága egyre inkább növekszik. Ez magyarázza azt is, hogy akut panaszokra kisebb potenciájú, míg elhúzódó, kifejezettebb panaszokra nagyobb potenciájú, ezáltal erősebb szert ajánlanak. Legalább ilyen jelentős lépés a minden egyes hígítás után bizonyos mechanikai hatások biztosítása, összerázás - ennek neve dinamizálás. A homeopátiás készítményeket jellemző betűk és számok ezen hígítások mértékét és a rázogatások mennyiségét  jelzik. Manapság a legelterjedtebben használatos jellemző a CH – potencia, amely azt jelenti, hogy az őstinktúrát az eljárás minden lépésében a százszorosára hígítják, és lépésenként tízszer összerázzák; így kapjuk a tehát a CH30 potencia esetén az elképesztő, 10030- szoros hígítást. Az őstinktúra lehet növényi nedv, állati méreg, váladék, ásványi oldat és por. Ezen tinktúrák fentiek szerint hígított és potenciált oldatát általában apró cukorgolyókra cseppentik a könnyű adagolhatóságot szem előtt tartva. A hígítások mértékének kicsit utánaszámolva könnyen rájön az ember, hogy nagy valószínűséggel már a CH12-es szerben sem található meg akár egy is az eredeti hatóanyag molekulái közül. 

Jogosan merül fel a magunkban hitetlenkedve feltett kérdés: De akkor mi fejti ki a hatást? A homeopaták felfogása szerint a víz, amelyben eredetileg oldva volt a hatóanyag, memóriájában őrzi annak tulajdonságait és hatását, amit a cukorgolyókra permetezve, majd a nyelv alatt elszopogatva képes lesz kifejteni. 

Maguk a homeopaták sem fogalmaznak teljesen egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy egy homeopátiás szerben mi az, ami ténylegesen hat. A fenti kézzel fogható szereken túl ugyanis számos olyan additív összetevője van a homeopátiás kezelésnek, amiben kereshetjük a jól rejtőző titkot. A homeopátia holisztikus gyógymód, azaz nem az egyes betegségek tüneti vagy oki kezelése a célja, hanem az ember, mint egész gyógyítása, lelki és testi harmóniájának helyreállítása; így egy homeopátiás vizsgálat sem egyszerűen fizikai manőver, mint inkább pszichológiai tanácsadás. A homeopata egy beszélgetés keretében felméri, mi okozhatja a beteg panaszait, feltárja a lelki tényezőket és esetleges tüneteket kiváltó okokat. A homeopátiás szereknek sem az a feladata, hogy hatóanyagának molekulái a szervezetben felszabaduljanak, megfelelő receptorhoz kötődjenek és hatásukat hagyományos módon fejtsék ki, hanem az, hogy stimulálják és beindítsák az öngyógyító folyamatokat és a szervezet tulajdonképpen saját magát gyógyítsa meg. 

Sorsszerűen kezembe akadt egy homeopátiás készítményekről szóló színes, és figyelemfelkeltő tájékoztató füzetecske, mely az alábbi készítmények alkalmazására vonatkozó előírásokat tartalmazta: bevételük előtt és után 20 percig nem szabad enni, inni, erős aromájú anyagokat fogyasztani a nyálkahártya tisztaságának és a szer tökéletes felszívódásának érdekében. Majd külön felhívják rá a beteg figyelmét, hogy hatékonyságukat ugyan nem csökkenti a kézzel vagy fémkanállal való érintkezés, azért célszerű egy mellékelt ábra alapján, egyenesen a kupakból a nyelv alá juttatni. Mindemellett ajánlanak egy, a homeopátiás kezelés mellé elengedhetetlen, különleges összetételű fogkrémet is.

A homeopaták felfogása szerint a víz, amelyben eredetileg oldva volt a hatóanyag,  memóriájában őrzi annak tulajdonságait és hatását.

Klinikai vizsgálatok alapján a homeopátiás szerek hatása nem igazolt, mégis emberek milliói hiszik és bíznak benne, hogy ez lesz a gyógyír a problémáikra; homeopátiás kórházak, patikák várják a betegeket az Világ minden táján. Sokszor legyintés és a következő érv hangzik el: ha nem is hat, legalább nem veszélyes, mellékhatása nincs, nem kockázatos az öngyógyszerezés, pontosan a hatóanyag csekélysége miatt. De mi történik abban az esetben, ha egy súlyos betegségben szenvedő páciensen hagyományos gyógyszer segítene, de ő csak homeopátiás szert szed? Ez nem ártalmas?  Milyen gazdasági következményekkel járna, ha valaki egyszer minden kétséget kizáróan kijelentené, hogy az egésznek semmi alapja nincs? Vajon hinnének neki azok az emberek, akik addig is vallották, hogy ez segít, holott addig sem volt tudományosan alátámasztott a hatás? De tulajdonképpen baj ez? Ha működik, számít, hogy van-e alapja? Társíthatunk az emberek esetén tapasztalt gyógyulásokhoz pszichológiai tényezőket, a hit és az öngyógyító folyamatok létezését és sikerességét, de a homeopátiás állatgyógyászati készítmények hatását így sem tudjuk magyarázni. 

A fentiekhez hasonló kérdések merültek fel bennem, ahogyan a különböző hangvételű cikkeket, hozzászólásokat olvastam és indulatokkal találtam szemben magam. Amit ezek után érzek, az nem tisztán homeo(szim)pátia vagy homeo(anti)pátia. A valóság valahol a kettő között van, pontosan félúton.

Szöveg: Engler Nóra
Fotó: womanintheraw.tumblr.com

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com